Ha van hőse a rendszerváltoztatási folyamatnak, akkor az minden bizonnyal Antall József: olyan időben vállalta el az ország kormányzását, amikor biztosan lehetett tudni, hogy ebből politikai bukás lesz. Ő tudta, és ennek ellenére vállalta. 1993. december 12-én adta vissza a lelkét teremtőjének a Miniszterelnök.
Az Antall József vezette kamikaze-kormány 1990. május 23-án alakult meg: olyan országot vettek át, melynek minden alrendszere eleve válságos állapotban volt, és a kormányzás további kellemetlen meglepetéseket tartogatott.
A magyar gazdaság 20 milliárd dollár külső adóssággal rendelkezett, ami akkor a nemzeti összetermék 66,3 százaléka volt és lehetett tudni, hogy a piacgazdasági átmenet során e tehertétel jelentősen nőni fog.
A gazdasági erőforrások java részét a szocialista gazdasági elit átjátszotta a saját kezére. Az ipari, a mezőgazdasági és a szolgáltatói szektor is korszerűtlen volt, mert a nyugati kormányoktól, majd a Világbanktól felvett kölcsönöket a szocialista kormányok az elavult struktúrák konzerválásába fektették be.
A fegyveres testületek és a titkosszolgálatok teljes személyi állománya egyaránt a régi rendszer híveiből állott, azok nem csak, hogy voltak lojálisak az MDF-FKgP-KDNP kormányhoz, de sok esetekben kifejezetten nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek. Az SZDSZ, a posztkommunista ellenzék befolyásos ereje, jelentős mértékben maga is kommunista háttérrel rendelkezett: vezető politikusainak meghatározó elemei káderek, karhatalmisták gyermekei voltak.
Ki kell emelni, a szocialista kormányok utolsó tagjai már a korábbiakhoz képest nyugatosabb műveltséggel rendelkeztek: a nyolcvanas évek ifjú szocialistái Nyugat-Európában szerezhettek tapasztalatot: egyetemre járhattak és építhették kapcsolatrendszerüket, melynek jelentősége csak 1990 után derült ki. Ekkor állt elő ugyanis az a különös helyzet, hogy az Antall-kormány permanensen megkapta a klerikalizmus és a reakciósság vádját, míg az úgynevezett reformkommunisták a demokrácia letéteményesei lettek a nyugat szemében.
Antall Józsefnek 1990 – 1993 között rendszeresen szembesülnie kellett a fasizmus, antiszemitizmus, kereszténykurzus vádjával, míg halála után hirtelen rengetegen fedezték fel benne a barátot, a szövetségest, és manapság is egyre többen vallják magukat örököseinek. A Konzervatórium szerzője így ír róla: „Antall József magyar hazafi volt, őszinte demokrata, konzekvens antifasiszta és meggyőződéses antikommunista, aki a saját politikájában akarta összeolvasztani mindazt az örökséget és tapasztalatot, ami a magyar államiság ezer évéből, de különösen az újkori magyar történelemből adódott. Belülről, a saját morális parancsai által vezérelt ember volt, a politikában azonban reálpolitikus. Az eszméit és elveit, mint tevékenységének iránytűjét soha nem szem elől tévesztve, reálpolitikát csinált, vagyis a valóságot soha nem keverte össze a vágyaival. Szövetséget kötött, ha előnyös volt, kiegyezett, ha kellett, és engedett, de mindig csak az utolsó pillanatban, ha feltétlenül muszáj volt.”
Nyugodjék békében!