„Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen” – olvasható Bartók Béla, nem sokkal Amerikába való távozása után kelt végakaratában. Az Oktogon ekkoriban az olasz fasiszta diktátor Mussolini, míg a Körönd (1971 óta Kodály-körönd) Adolf Hitler nevét viselte. Bartók számára óriási csalódás volt látni, hogy a náci Németország legyőzését követően hazája egy másik totalitárius nagyhatalom, a Szovjetunió áldozatává vált. Esetleges magyarországi végső nyugalomra helyezése teljesen lehetetlenné vált abban az időben.

Bartók hamvainak hazahozatala már az 1960-as években felmerült, amihez a pártvezetés hozzájárulását megadta, azonban a terv Bartók Amerikában élő fiának tiltakozása miatt ekkor meghiúsult. 1981-ben a Bartók Centenárium kapcsán ismételten felmerült az újratemetés gondolata, de Bartók Péter ellenállásán ez a kísérlet is elbukott. Négy évvel később, a zeneszerző halálának 40. évfordulóján ismételten napirendre került a kérdés, de a család ezt a kérést is elutasította.

Az 1980-as évek második felére nagyot változott a világ. A küszöbönálló rendszerváltoztatás az élet szinte minden területére rányomta a bélyegét. Mindez lehetővé tette, hogy 1987-ben már a család ellenvetése nélkül a legmagasabb szinten tárgyaljanak Bartók hamvainak hazahozataláról. A család a hamvak hazahozatalával kapcsolatos költségeket és a Borsos Miklós szobrászművész által tervezett emlékmű elkészítésének a finanszírozását is vállalta.

A koporsót végül fiai kíséretében, hajóval szállították át az óceánon, majd vonattal érkezett meg Magyarországra. Végső nyugalomra helyezésére 1988. július 7-én került sor a budapesti Farkasréti temetőben. A szertartást és a megemlékező beszédeket az ország minden részéből érkező tömegek hallgatták végig. Bartókot Ferencz József unitárius püspök búcsúztatta. Beszédében kiemelte: „Mi csak csodáljuk mindazt, amivel megajándékozott. Bartók a természetben találta meg azt az inspiráló erőt, mely a zene világában való elmélyedésre elkötelezte. Gyűlölte a háborút, érezte, hogy a hitleri gondolatok csak veszedelmet hozhatnak népére. Bár a háború elszakította hazájától, arca mindig felénk fordult. Mérhetetlen tisztelet élt benne az ember iránt. Megbocsáthatatlannak ítélte az embertelenséget, a zenét, amelyet szerzett vagy játszott, prófétailag kezelte. De tudta azt is, hogy a zenével az embert nem csak jobbítani és szolgálni lehet, de figyelmeztetni is” – olvashatjuk a Magyar Hírlap másnapi lapszámában.

A pártállam részéről Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács tagja búcsúztatta Bartókot, majd a sírhelynél Ujfalussy József a Magyar Tudományos Akadémia nevében búcsúzott a zeneszerzőtől: „A zene, minden emberi közlés legbensőbb és legérzékenyebb médiuma mutatta az utat géniuszának, amikor elindult keresni igazi önmagát, igazi hazáját, népét, és – mint az antik világ bölcsei – magát az embert nem csupán magának, hanem még inkább nekünk, mindannyiunknak. Életműve történelmi lecke annak tanulságául, hogy megújulás csak az igazán megismert, megértett és megbecsült múltból születhet” – méltatta Bartókot a Kossuth-díjas zenetörténész. A temetési szertartás végül a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Bartók Béla újratemetése a végtisztesség méltó megadása mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy valami változóban van Magyarországon. Amíg az újratemetés korábban elsősorban politikai okokból nem valósulhatott meg, habár több alkalommal is szóba került, 1988-ban már a világhírű zeneszerző családja is úgy látta, hogy minden akadály elhárult a hamvak hazahozatala és végső nyugalomra helyezése elől.

Balogh Gábor

Borítókép: Wikimedia Commons