Harminc évvel ezelőtt, 1989 őszén jelent meg Francis Fukuyama azóta híressé vált tézisét, a „történelem végét” megfogalmazó tanulmánya. A közép- és kelet-európai rendszerváltoztatások után három évtizeddel már tudjuk, hogy mindez éppen fordítva történt.
Francis Fukuyama 1989-ben megfogalmazott elmélete, mely szerint véget ér a történelem, mennyire volt reális felvetés abban az időben?
Ez a felvetés soha nem reális. A történelemnek, mint ok-okozati események egymásból következő láncolatának, soha nincs vége. Amíg az emberek cselekszenek és interakcióban vannak egymással addig történelem is lesz. Fukuyama 1989-ben megjelent szövegében, és az abból lett A történelem vége és az utolsó ember című könyvében valójában nem is a történelem végéről, hanem a történelem beteljesüléséről ír. Ezt úgy értette, hogy a liberalizmus – amelyen ő kifejezetten egy nyugati, sőt továbbmegyek, kifejezetten amerikai típusú liberalizmust értett – miután az I. világháborúban legyőzte a császári autokráciát, a II. világháborúban a nácizmust és a fasizmust, a hidegháborúban pedig a szovjet típusú kommunizmust is, a világ harcoló ideológiáinak porondján egyedül marad, mindenféle néven nevezhető komoly kihívó nélkül. Nagy tévedése egyébként, hogy a nacionalizmust és az iszlámot nem tartotta a liberális demokrácia komoly kihívójának. Fukuyama tehát azt mondja, hogy a történelem mint ideológiák harca ér véget, és innentől – idézem a cikkének utolsó bekezdését – „mostantól már csak a technológia, a fogyasztás és a környezeti kérdések maradnak”. Ha megvizsgáljuk az elmúlt évek történéseit, akkor nagyjából ezt látjuk. Elég ha csak a Greta Thumberg-jelenségre vagy az iphone térhódítására gondolunk. Ez azonban csak a történelem egyik oldala. A másik oldalon látjuk a Brexitet, Donald Trumpot, a populizmus, a nemzeti konzervativizmus felemelkedését, és olyan kormányokat, amelyek a demokráciát liberalizmus nélkül működtetik. Jelenleg Magyarországon is zajlik egy ilyen kísérlet. Tehát Fukuyama szándékosan optimista, sőt hurrá optimista felfogása nem igazolódott be. Ez nem is következhet be soha. Ugyanakkor nem elég ezt csak megállapítani, hanem szükséges a tudást is elmélyítenünk ezzel kapcsolatban. Az, hogy a történelem folytatódik, az bizony tragédiákat is jelent. Azt gondolom, hogy a nemzeti közösségek megerősítése lehet egy hatékony gát, hogy a tragédiák ne érjenek el hozzánk.
A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójával készült interjú itt olvasható.