A Stasi-akták miatt kis híján meghiusult volna a német újraegyesülés. Amikor 1990 augusztusában kiderült, hogy a feloszlatott Állambiztonsági Szolgálat dokumentumai a Bundesarchivba kerülnének, az akkor még létező NDK-ban óriási felháborodás kerekedett. Felháborodott polgárok történelmük tervezett kisajátítása ellen tüntetésekkel, virrasztásokkal és éhségsztrájkkal tiltakoztak. A két német kormány azért, hogy a Népi Kamara egyesülési szerződésre vonatkozó támogatását ne veszélyeztesse, az utolsó pillanatban abban állapodott meg, hogy a Stasi hagyatéka Kelet-Németországban marad. Nem a Bundesarchiv elnöke, hanem Joachim Gauck, tiszteletes és későbbi államelnök vette át a dokumentumokat – és vált a világon ilyen típusú feldolgozást végző intézmények névadójává. 

29 évvel később a kormányfrakciók az FDP támogatásával az akkor adott ígéret megszegését tervezik. A Bundestag fog dönteni arról, hogy a Stasi-aktákat kezelő hivatalt a következő évben feloszlatja. Ezzel az NDK-s titkosrendőrség örökségének többé nem lenne olyan szövetségi biztosa, aki a parlamentnek felelős, hanem egy olyan hivatalnokra lenne bízva, aki a Kulturális és Médiaügyi Minisztériummal szemben illetékes. A kulturális bizottság augusztus elején egy ennek megfelelő állásfoglalási indítványt elfogadását javasolta a parlamentnek.

Az, hogy mi sarkalta a CDU/CSU-t és az SPD-t arra, hogy a berlini fal leomlásának éppen harmincadik évfordulójának évében a Békés Forradalom szimbólumát eltávolítsa, az nem derül ki az indítványból. Éppen ellenkezőleg: az indítványban a Stasi-dokumentumok hivatalának alapítását a „világon egyedülállónak” nevezik, akinek a vezetője „kül- és belföldön magas tekintélynek” örvend. Indoklásként csak egy határozatlan idejű rendeletet neveznek meg a megelőző kormányzási időszakból, amely a jelenlegi Bundestagot nem kötelezi. Mindez ideáig sem az előnyök és hátrányok mérlegelésével, sem a következmények költségeinek kiszámításával nem rendelkezünk. 

Valószínűleg elsősorban magának a hivatal vezetőjének a kívánsága késztette a kormányfrakciókat arra, hogy hivatalát sietve felszámolják. 2021 januárjában lejár Roland Jahn második megbízatása, újraválasztása a törvény szerint nem lehetséges. Csak akkor folytathatná a 66 éves Jahn, ha a Bundestag követi a javaslatát és a hivatal helyett egy szövetségi megbízotti pozíciót hoz létre az SED-diktatúra áldozatainak.

Tárgyilagos indoklás arról, hogy a Stasi-aktákat kezelő hivatalt miért pont most kell megszűntetni, a kormányfrakciók indítványában mindenesetre nem található. Az indítványban nagyra értékelt koncepcióban, amit Jahn a Bundesarchiv elnökével együtt márciusban terjesztett be, sem található indoklás.  Az akták feldolgozásával foglalkozó hivatal megszűnését azzal indokolják, hogy a Stasi-aktákat „tartósan biztonságba kell helyezni” és „időtállóvá” kell tenni.

Még a kívülállóknak is szembetűnik az ellentmondás, hogy miért is szűntetnek meg valamit, ha egyszer tartósan biztonságba akarják helyezni. Majd’ három évtizede igen biztonságosan tárolják a Stasi-aktákat, és amíg érvényben van a Stasi-dokumentumokról szóló törvény, addig semmi nem fenyegeti a jövőjüket. A kormányfrakciók tervei szerint ráadásul a törvényi szabályozásoknak változatlanoknak kell maradniuk, és a munkatársakat át kell venni, úgyhogy a Stasi-akták gyakorlati kezelésén vajmi kevés változna.

Ami azonban megváltozik, az az a tény, hogy az NDK múltját feldolgozó legnagyobb intézmény 2021-től nem fog többé létezni. Nem lesz már több olyan szövetségi biztos, akinek a törvény szerint az a feladata, hogy a közvéleményt a Stasi tevékenységéről tájékoztassa. A kelet-német tartományokban található kirendeltségek számát több, mint a felére kurtítják, aminek komoly következményei lesznek az ott zajló oktatási projektekre. A tervezett összeolvasztás ezen kívül mindkét levéltárat éveken keresztül arra készteti, hogy önmagával foglalkozzon – és ez ebből következőleg megbénítja őket.

A Bundesarchiv már most is azzal küzd, hogy az év elején egy másik levéltárat – a Wehrmachtsauskunftsstellét (Wehrmacht Információs Szolgálat – a Ford.) – kellett mintegy 250 munkatárssal együtt beolvasztania. Utóbbi honlapján az olvasható, hogy ennek következményeként „éppen az átmeneti időben a hosszabb várakozási idő nem elkerülhető”. A Stasi-aktákat kezelő hivatal több mint 1300 munkatárssal rendelkezik, és ezáltal jóval nagyobb még a Bundesarchivnál is. Ehhez hozzátartozik még, hogy a két levéltár eltérő jogi alapok mentén dolgozik, ezért a levéltárosoknak a jövőben kétféle jog szerint kell működniük. Értelmesebb – és olcsóbb – lenne, ha a Stasi-hivatalt a következő tíz-húsz évben apadni hagynák, és csak ezután vezetnék át az aktákat a Bundesarchivba.

Ám nem csak az NDK múltját feldolgozó legnagyobb intézmény feloszlatása és az azzal járó káosz fenyegetése nyugtalanító. Vészjelzésként veendő az is, hogy a közvélemény a tervekre eddig majdnem teljesen közömbösen reagált. Míg a korábbi kísérletek, amelyek arra irányultak, hogy a Stasi- aktákat kezelő hivatalt feloszlassák, volt polgárjogi aktivistákból, áldozatokat tömörító egyesületekből, a médiából és a politikusokból rendszeresen felháborodást váltottak ki, addig a Bundestagban eleddig egyedül az AfD tiltakozott. Még három évvel ezelőtt, amikor az SPD nyomatékosan követelte a Stasi-akták átsorolását a Bundesarchivba, a CSU frakcióvezetője, Volker Kauder személyesen bekapcsolódott az ügybe és megakadályozta a hivatal tervezett bezárását. Most, úgy tűnik, már csak maroknyian vannak azok, akiket a Stasi-akták kezelése érdekel.

Titokban azt rebesgetik, hogy a hivatal magas kiadásai elsősorban a költségvetési politikusokat zavarja. Mivel a hivatal költségei a Deutsche Welle után a második legnagyobb tétel Németország kulturális költségvetésében, lennének néhányan, akik az évi 100 millió eurót másképp osztanák el – nem mérlegelvén azt, hogy a beolvasztás után a költségek alapvetően ugyanazok maradnak, vagy a szükséges beruházások miatt talán még növekedni is fognak. Néhány CDU-s képviselő ráadásul úgy véli, hogy az aktákat a Bundesarchiv jobban kezelné. Ez a vélemény elsősorban Gauck utódjával, Marianne Birthlerrel kapcsolatos tapasztalatokon nyugszik, aki hivatali ideje alatt a volt kancellárral, Helmut Kohllal folytatott perekbe bonyolódott, ahelyett, hogy az akták hatékony megőrzésével és kiadásával foglalkozott volna. Az alapítás után majdnem három évtizeddel azonban a Stasi-hivatal professzionálisan működő levéltárrá fejlődött. A szervezet külső vizsgálata 2018-ban azt állapította meg, hogy a feladatok megoldása esetén egy területen sincs alapvető hiányosság.

Ugyanakkor az olvasható a beolvasztás koncepciójában, hogy továbbra is súlyos problémák vannak. A Stasi-dokumentumok restaurátori állapota állítólag sokszor rossz, raktározásuk többnyire erre alkalmatlan helyeken történik, és az aktáknak több, mint a felét csekély mértékben dolgozták fel. Az elmúlt évben csak 0,2%-ukat digitalizálták. E problémák megoldását ezentúl a sokkal kisebb Bundesarchivtól elvárni kevéssé realisztikus. Ez a Stasi-akták szövetségi biztosának a feladata.

A kérdés, hogy a jövőben ki kezelje az NDK állambiztonsági szolgálatának az aktáit, a politika iránt érdeklődő kortársak számára viszonylag jelentéktelennek tűnhet. De nem jelentéktelen a tekintetben, hogy Németország hogyan viszonyul a kommunista múlthoz. Már most nyugtalanító mértéket öltött a történelmi feledékenység, és az antikapitalista és szocialista eszmék újraélesztése. A német Bundestag képviselői ezért jobban tennék, ha megtartanák a hivatalt. Döntés előtt ahhoz kellene ragaszkodniuk, hogy az illetékes Kultuszminisztérium részletesen bemutatja, milyen hatásai lehetnek a Stasi-akták áttelepítésének, és ez mibe kerül az adófizető polgároknak. Kétség esetén követniük kéne annak a 600 polgárjogi aktivistának és az akták feldolgozását szorgalmazó polgároknak, akik felhívásukban a következőt fogalmazták meg: „Szétverése helyett a hivatal és kirendeltségei fejlesztését kívánjuk. A történelem nem hagyja magát feloszlatni.“

Hubertus Knabe

(Fotó: A mások élete [Das Leben der Anderen] c. film egyik jelenete)