„Rettenthetetlen ellenálló” – fogalmazott Pákh Tibor személye kapcsán Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a 30 éve szabadon Emlékév kormánybiztosa. Pákh Tibor a magyaroroszági antikommunista ellenállás egyik legismertebb alakja volt. A diktatúra évtizedei alatt szinte folyamatosan üldözték, ő azonban ennek ellenére mindig bátran és nyíltan vállalta antitotalitárius véleményét, habár a rezsim képviselői nem válogattak a vele való leszámolás eszközeiben. Pákh Tibor egész élete és tevékenysége óriási hozzájárulás volt a rendszerváltoztatás folyamatához.
Pákh Tibor 1924-ben született komáromi polgári családban. Jogi egyetemi tanulmányait megszakítva a háború végén sorozták be katonának, majd nem sokkal később szovjet hadifogságba esett. Már itt megtapasztalta azt, hogy hogyan is gondolkodik a kommunista totalitarizmus rendszere az emberről. „Az ember a túlélésre állította be magát. A lágerben jó bajtársi szellem volt a magyarok között, jobb, mint később a börtönben. Egymásra voltunk utalva” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában, 2002. június 6-án. Az összefogásnak és a bajtársi szellemnek köszönhető, hogy három év rabszolgasors után, 1948 őszén visszatérhetett Magyarországra. Egy évvel később befejezte egyetemi tanulmányait, ezt követően megpróbált a családi birtokon gazdálkodni, de családjával együtt kuláklistára került, ami ellehetetlenítette a gazdaságot, így végül a Csepel Művekbe került műszaki fordítónak. „Én mondtam a magamét mindig, többször figyelmeztettek is, hogy ne tegyem, de akkor még nem tudtam, hogy itt már meg van szervezve minden a megfigyelésünkre” – idézte meg fenti interjújában az 1950-es évek és a diktatúra hangulatát. Jogászi karrierjét közben teljesen ellehetetlenítették, 1955-ben törölték a kamara tagnévsorából.
1956. október 23-án részt vett a tüntetésen, két nappal később a Kossuth téri sortűzben megsebesült, kórházi ellátásra szorult. A kórházból csak november közepén, napokkal a második szovjet intervenciót követően távozhatott. Habár sérülése miatt a forradalom és szabadságharc eseményeiben való részvétele okán nem tudtak vádat emelni ellene, 1957-től folyamatosan üldözték bátor antikommunista kiállása miatt. Abban az évben a pártvezetés aláírásgyűjtést szervezett valamennyi munkahelyen, amelynek célja az volt, hogy rákényszerítsék a dolgozókat, hogy aláírásukkal „tiltakozzanak” a magyar kérdés napirenden tartása ellen az ENSZ-ben. Pákh megtagadta az aláírást, emiatt elbocsátották. Három évvel később tanulmányt írt a szovjet–magyar kapcsolatokról, valamint megkezdte a megtorlás során kivégzett fiatalok névsorának összeállítását. Egy évvel később fényes nappal, az utcán tartóztatták le, amire 2002-ben így emlékezett vissza a Magyar Nemzetnek: „Hárman kiugrottak, belöktek az autóba, a kabátommal letakartak, és bevittek a Gyorskocsi utcába. Itt azzal fogadott a kihallgató tiszt, hogy »az egész emelet tele van a maga deklasszált bűntársaival«. Pákh Tibor élete veszélybe került, az ügyész mindkét fokon halálbüntetés kiszabását indítványozta. Ugyanebben az évben végezték ki az utolsó 1956-os szabadságharcos hőst, Nickelsburg Lászlót, így a Pákh elleni indítvány nem volt veszélytelen. Végül tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. A börtönben több alkalommal éhségsztrájkkal tiltakozott a diktatúra eljárása ellen, emiatt számtalan esetben külön büntetésekkel sújtották. Magánzárka, mesterséges táplálás, elektrosokk szinte végig napirenden voltak a börtönbüntetése idején. Végül 12 év után, 1971-ben elmebeteggé nyilvánították és szabadon engedték, de mindvégig rendőri felügyelet alatt maradt.
Szabadulását követően fordítóként dolgozott. A kommunista hatóságok mindvégig nyomon követték. 1980-ban Lengyelországban részt vett egy független kiadó munkatársai letartóztatása ellen szervezett éhségsztrájkban. Egy évvel később, 1981-ben ismét elindult Lengyelországba, azonban Komáromban a határőrök leszállították a vonatról és bevonták az útlevelét. Egy nappal később Pákh panaszt emelt a Legfőbb Ügyésznél, majd másnap Budapesten, az Egyetemi Templomban tiltakozó éhségsztrájkba, ahogy ő fogalmazott „tiltakozó böjtbe” kezdett, ahogy a Beszélő 1982. januári számának elmondta, nem csupán az útlevele jogtalan bevonása miatt: „Nem, nem egyszerűen az útlevélről volt szó. Nem csupán bevonták az útlevelemet, hanem körmönfont és gyalázatos módon megsértettek személyi jogaimban”. Pákh Tibor útlevelének bevonása nem az utazás előtt történt meg a szokásos „kiutazása közérdeket sért”, formula alkalmazásával, hanem a hatóságok megvárták, amíg minden úti előkészületet elvégzett, felült a vonatra és már csak a határátkelőhelyen szállították le a járműről. Végül pár nappal később a lakásáról hurcolták el, ahonnan elmegyógyintézetbe vitték. Elmebetegnek nyilvánították és a zárt osztályra szállították. Mivel folytatta éhségsztrájkját, kényszertáplálással és injekciókkal próbálták megtörni az akaratát. Végül le kellett állítani az eljárást, mivel a külvilág hírt kapott Pákh sorsáról, ami közben nyilvánosságra került. 1982-ben beengedtek hozzá egy svájci pszichiátert, aki megállapította, hogy Pákh Tibor teljesen egészséges, épelméjű, pszichiátriai kezelése egyáltalán nem indokolt. Ezt követően kiengedték a zárt osztályról.
Később, az 1980-as években még egy alkalommal ismételten pszichiátriai kezelésre kényszerítették, útlevelét öt évre bevonták, de semmivel sem tudták a kommunista hatóságok elérni az antikommunista megmozdulásokból való kimaradását. 1988-ban részt vett a FIDESZ által szervezett október 23-i megemlékezésen, ahol őt is letartóztatták, de még aznap szabadon engedték. Ekkor nem hazament, hanem a Váci utcára sietett, ahol felállt egy padra és rögtönzött beszédet mondott 1956 jelentőségéről. Ekkor ismét letartóztatták, de az esti órákban szabadon bocsátották.
A rendszerváltoztatás legalapvetőbb követelményének a szovjet csapatok kivonását tartotta. Ugyanakkor már az 1980-as években nyíltan arról beszélt, hogy követelni kell a megszállás által okozott károk megtérítését Moszkvától. 1989. november 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján részt vett a Szovjetunió nagykövetsége előtti tüntetésen. A demonstráció aznap délután négy órától másnap reggel hét óráig tartott. Az általa fogalmazott petícióban követelte, hogy a szovjetek jóvátétellel fizessenek a megszállás negyvenöt éve alatt elkövetett törvénytelenségekért: „Ha lelki, erkölcsi károkat nem is lehet jóvátenni, legalább az anyagi károk megtérítését ki kell követelni: jóvátétel jár a második világháború után becslések szerint legalább 600 ezer magyar állampolgár kényszermunkára hurcolása, dolgoztatása, megsemmisítése miatt” – olvashatjuk a petíció szövegében, amelyet a Magyar Nemzet, 2005. december 31-i száma közölt visszaemlékezésében. Felsorolja továbbá a szovjetek által okozott gazdasági károkat, az ország kirablását, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprását. Mindezt a rendszerváltoztatás után is szorgalmazta, 1991-ben az ENSZ emberi jogi bizottságához fordult a kérdéssel, eredménytelenül.
A rendszerváltoztatást követően az Amerikai Pszichiátriai Társaság kérésére Pákh Tibort rehabilitálták, egyben kimondták hogy a pszichiátriai kényszerkezeléseket jogtalanul és indokolatlanul követték el ellene. Ezt követően a közélettől visszavonultan élt. „Amiért én harcoltam, a megszálló csapatok kitakarodása, az bekövetkezett, a moszkvai leninizmus kitakarítása is bekövetkezett. Az erkölcsi győzelem a miénk, aki az önrendelkezési jogért, az alapvető emberi szabadságért harcoltak” – fogalmazott az 1990-es évek végén egy visszaemlékezésében.
Pákh Tibor szabadságharcos, antikommunista ellenálló 2022. november 18-án, életének 98. évében hunyt el.
Balogh Gábor
Borítókép: Fortepan / Horváth Ernő