Kádár János 1988 májusában interjút adott az amerikai NBC csatornának. Mindezt két héttel az MSZMP országos pártértekezletét megelőzően, ahol a pártvezetőt leváltották főtitkári pozíciójából. Kádár a riporter minden kérdésére válaszolt, de szinte az összes felelete arról tanúskodik, hogy egyáltalán nem volt hajlandó szembenézni a Magyarország és a kommunista blokk előtt álló történelmi változásokkal, sőt még saját személyes jövője kapcsán sem értékelte reálisan a helyzetet.
A riporter Kádár jövőjére vonatkozó kérdésére a pártvezető kitérő választ adott, amely szerint utódlásának kérdésére vonatkozóan semminemű megállapodás vagy döntés nem született. Kissé olyan íze volt ennek a válasznak, mintha egyáltalán szóba sem került volna a főtitkár távozásának a kérdése, holott ekkor már a legmagasabb moszkvai és budapesti vezetői szinten is tényként kezelték Kádár letételét. Hasonlóan kitérő választ adott Nagy Imre szerepének átértékelésére vonatkozóan is: „Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni bizonyos kérdésekben” – fogalmazott a pártvezető. Bővebben ugyan nem beszélt a témáról, de ebből a rövid válaszból is teljesen egyértelmű volt az, hogy számára a Nagy Imre személye és történelmi szerepvállalása köré kiépített hamis kép megváltoztathatatlan. Ez Kádár szemszögéből nézve érthető is, hiszen 1956 ellenforradalomként való beállítása volt a rendszer legfőbb legitimációs alapja.
Szóba került a feszült magyar–román viszony és az erdélyi magyar kisebbség helyzete is. Kádár a két ország közötti rossz viszonyt a „történelem örökségeként” mutatta be. Ebben részben volt is igazsága, ugyanakkor arra természetesen már nem tért ki, hogy regnálása több mint harminc éve alatt egyetlen alkalommal sem emelte fel a szavát az erdélyi magyarság érdekében. A riporter kérdésére, amely szerint egy magyar–román csúcstalálkozó javítana-e a helyzeten, Kádár ekképp válaszolt: „Egy felső szintű magyar–román találkozó lehetősége a bonyolult kapcsolatok miatt félreértésekre vezethet, nem időszerű”. Ezt nem sokkal később a történelem igazolta is. Kádár utódjával, Grósz Károllyal 1988 augusztusában Aradon Ceausescu diplomáciai értelemben „felmosta a padlót”.
Kádár gazdasági helyzetre vonatkozó értékelése arról tanúskodik, hogy még 1988-ban sem volt hajlandó elfogadni a tényt: az ország az ő vezetése alatt az államcsődig jutott. „A magyar reform működőképességének, eredményességének bizonyítéka, hogy a bel- és külpiaci nehézségek, a gazdálkodási gondok ellenére is talpon tudtunk maradni az elmúlt hét-nyolc évben”. A talpon maradás oka ugyanakkor nem a „reform eredményessége” volt, hanem az óriási mennyiségben felvett hiteleké, amelyekkel sikerült az 1980-as években lélegeztetőgépen tartani a magyar gazdaságot. Ez a helyzet azonban 1988-ra teljesen tarthatatlanná vált, de a problémák valós számbavétele helyett Kádár továbbra is arról beszélt, hogy „a szocializmuson belül kell megtalálnunk a kibontakozás lehetőségét”. Ami teljesen egyértelműen arról szólt, hogy vele érdemi változtatást nem lehet végrehajtani gazdasági tekintetben. Ugyanez a megállapítás igaz politikai szemléletére is. A többpártrendszer bevezetésére vonatkozó felvetésre úgy reagált, hogy csak egyfajta „szocialista pluralizmusra” van szükség, de nyugati értelemben vett többpártrendszerről nem beszélt.
Szóba került a szovjet megszállás témaköre is, amelyre vonatkozóan úgy válaszolt, hogy a csapatok magyarországi „állomásozása” a nemzetközi körülmények következménye. Állítása szerint már korábban szóba került a Varsói Szerződés kötelékében, hogy az összes külföldön állomásozó szovjet csapatot hazahívja Moszkva. „Ha a nemzetközi viszonyok úgy alakulnak, egy évtized múlva talán már nem lesz szükség a jelenlétükre.” Ehhez képest 1985-ben hosszabbították meg a Varsói Szerződés hatályát további húsz évvel. Nagyot változott a világ a közben eltelt három évben.
Kádár végül röviden elemezte Gorbacsov politikai teljesítményét is. Ugyan elismerően beszélt a szovjet főtitkárról, de megjegyezte, hogy figyelembe kellene vennie a Szovjetunióban az elmúlt évtizedekben kialakult „munkatempót és metódusokat”, amelyeket nem egyszerű megváltoztatni. Ez akár kiszólásként is értékelhető, mivel pártkörökben köztudott volt, hogy Kádár valójában lenézte Gorbacsov politikáját. 1985-ben zárt körben az új szovjet vezető személye kapcsán kijelentette: „Ez az ember lesz a rendszer sírásója”. Gorbacsovot ugyan a Szovjetunió felbomlasztásával nem lehet megvádolni, de Kádárnak politikai értelemben valóban ő volt a „sírásója”. Az országos pártértekezletet megelőzően Magyarországra küldte Vlagyimir Krjucskovot, a KGB parancsnokát, aki jelképesen átadta Kádárnak a „selyemzsinórt”. A főtitkárt több mint harminc év után letették a hatalom csúcsáról.
Kádár János NBC-nek adott interjúja 1988-ban tulajdonképpen az utolsó olyan felszólalása volt a nyugati médiában, amelyet még a párt vezetőjeként tett. Azt nem lehet állítani, hogy ne érzékelte volna a környezetében végbement változásokat, de válaszai alapján egyértelmű hogy még ekkor is az általa fémjelzett diktatúra fenntartása mellett érvelt. Hogy helyzetértékelése mennyire nem volt valóságos, azt hamarosan ő maga is megtapasztalhatta.
Balogh Gábor
Borítókép: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény