Az 1940-es évtized végére Magyarországon befejeződött a kommunista hatalomátvétel folyamata, amivel párhuzamosan zajlott a szovjet típusú rendszer kiépítése. Az élet minden területén a szovjet minta vált központilag elfogadottá és erőltetetté. Mindez nem csupán a politikai és a gazdasági élet átalakítására vonatkozott, de rányomta a bélyegét a városépítészetre és a képzőművészetre is. Országszerte szovjet építészeti mintára („Sztálin-barokk”) kezdték meg az új lakónegyedek felépítését és az új városképek kialakítását. Utóbbiak elmaradhatatlan kellékeinek számítottak az új rendszer szimbólumai. A középületek homlokzatát vörös csillaggal vagy éppen a Rákosi-címerrel „díszítették”. Az 1945 előtt felállított köztéri alkotásokat nagyrészt elbontották, helyükre Marx, Engels és Lenin szobrai kerültek. 1951-ben Budapesten, a Városliget szélén átadták Sztálin gigantikus szobrát. Az alkotás a diktatúra és az elnyomás jelképévé vált, így nem véletlen, hogy 1956. október 23-án a forradalmárok ledöntötték talapzatáról. A szabadságharc leverését követően a Kádár-diktatúra szakított Sztálin kultuszával. A forradalom első napján ledöntött városligeti szobrát nem állították fel újra és a középületekből az 1950-es évtized végére fokozatosan, feltűnés nélkül igyekeztek eltüntetni a „generalisszimuszt” ábrázoló alkotásokat. Maradt a közterületeken a „marxista szentháromság”, azaz Marx, Engels és Lenin, mellé pedig felsorakoztak az új korszak köztéri „hősei”: Szakasits Árpád, Münnich Ferenc és idővel a Kun Béla emlékművek.

A rendszerváltoztatás idején a fent nevezett szobrok a tüntetők, rendszerváltoztató erők állandó és jogos célpontjait képezték. 1989-ben alapvető követelés volt, hogy a diktatúrát jelképező, a létrehozásában és fenntartásában tevőlegesen résztvevők – például Münnich Ferenc – szobrait bontsák el. 1990-ben a kérdés már igencsak aktuális volt. A helyi tanácsok nagy része úgy döntött, hogy megvárják az őszi önkormányzati választásokat, így majd az új testületek tudnak dönteni a szobrok sorsáról, illetve a közterületek átnevezéséről. Salgótarjánban is hasonló döntés született. Az utcanév-átkereszteléseket az új testületre hagyták, ugyanakkor a szobrok eltávolítását megkezdték, legalábbis részben, mivel a munkát „Lenin tekintetében” ismeretlenek már korábban elvégezték a helyi tanács helyett. Egy helybeli illetékes szerint: „A tarjáni pártok között született megállapodás értelmében járunk el. Az első kategóriába sorolt szobrokat már összeszedtük, a múzeum őrzi majd őket. Ezzel a rongálást, a gyalázkodást akartuk megelőzni. Elkéstünk, mert mire a teherautó megjelent, két Lenin-szobrot valakik már elloptak” – olvashatjuk a Magyar Hírlap, 1990. augusztus 13-i számában. A tettesek személye egyébként a mai napig ismeretlen, ahogy az indíték sem, így nem tudni, hogy politikai akció vagy fémtolvajlás áldozatául estek-e a tarjáni Lenin elvtársak. Mind a kettő elképzelhető, a fémtolvajlást indokolni különösebben nem kell, ugyanakkor a politikai motiváció sem lehetetlen gondolat, hiszen az 1990-es évek elején még rengeteg hithű kommunista, egykori munkásőr vágyott vissza a „régi szép időkbe”, amelynek a visszatérésében sokan sokáig reménykedtek. Márpedig közülük sokak számára Lenin nem a diktatúra, hanem a vágyott múlt jelképének számított.

A megyei tanács épülete előtti parkban 1967-ben felállított Lenin-mellszobornak egyébként már 1989-ben meggyűlt a baja a helyi „lenintelenítőkkel”. Akkor szintén ismeretlen tettesek ledöntötték a talapzatáról és a sorsára hagyták. A bronz mellszobrot nem sokkal később visszahelyezték a talapzatra, sőt az „októberi forradalom atyját” hegesztéssel erősítették talapzatához. Egy évvel később a szobrot ismeretlenek végképp eltávolították talapzatáról. Ugyanabban az időben, 1990 márciusában Salgótarján Baglyasalja városrészében hűlt helye maradt az egykori bányaigazgatóság előtt álló Lenin-mellszobornak. Az alkotást egyébként 1965-ben avatták, felállításának helyéről az első világháborús emlékművet túrta ki, amelyet akkor a köztemetőbe helyeztek át. 1990-es elbontásának körülményei hasonlóan a megyei tanács előtt álló társáéhoz, ismeretlenek. A Népszava információi szerint a két szoborlopást követően név nélküli telefonhívásokat kapott a megyei lap szerkesztősége, amelyekben a hívó fél azt ígérte, hogy a választásokat követően visszahelyezik eredeti helyükre a szobrokat. Az ígéretből – már ha egyáltalán valóban elhangzott – a választásokat követően nem lett valóság.

Nem sokkal később a Rákóczi úton található Münnich Ferenc szobor lett „támadás” áldozata. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében, az azt követő megtorlásokban és a Kádár-diktatúra kiépítésében kulcsszerepet játszó kommunista politikus mellszobrának ajkait, ismeretlen tettesek egy éjszaka kirúzsozták. Az akciónak nagy valószínűséggel politikai háttere volt. Mivel Münnich 1956-ot követően a Kádár-kormányzat rendőrminisztere volt, személyében felelős a szabadságharc leverését követő megtorlásokért, közöttük a november 4. után végrehajtott sortüzekért, közöttük az 1956. december 8-án, Salgótarjánban leadott sortűzért, amely számtalan áldozatot követelt. Amíg Budapesten Krassó György és a Magyar Október Párt aktivistái Münnich egész alakos szobrának kezét öntötték le vörös festékkel, utalva a kommunista politikus véreskezűségére, Salgótarjánban – mellszoborról lévén szó – a véreskezűség helyett a rúzsozással „véresszájúként” bélyegezték meg Kádár fő támaszát. A „meggyalázott” Münnich-szobrot ezt követően a helyi tanács távolíttatta el talapzatáról, megelőzve a harmadik gyanús szoboreltűnést a városban. A ma már Salgótarjánhoz tartozó Zagyvaróna településen 1971-ben állították fel a város szülötte Szalvai (néhol Szalvay) Mihály kommunista politikus, katonatiszt mellszobrát. A diktatúra idején fontos tisztségeket vállaló Szalvai mellszobrát 1990-ben egy éjszaka ismeretlenek piros festékkel öntötték le. A cselekmény politikai háttere teljesen egyértelmű. A szobrot nem sokkal később eltávolították talapzatáról.

A két salgótarjáni Lenin azóta sem került elő, viszont Szalvai mellszobrát 2002-ben, az akkor megnyitott Szoborparkban helyezték el, azóta is ott található. A Szoborpark ötletgazdája Cserháti József NB I-es labdarúgó, a város egykori alpolgármestere volt, aki 2001-ben kezdeményezte egy történelmi szoborpark kialakítását Salgótarján Baglyasalja városrészén. Eredetileg Münnich szobrának is a Szoborparkban lenne a helye, de nyoma sincs a kiállítás területén. A rendszerváltoztatást követően a megyeszékhely emlékhelyet hozott létre az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő salgótarjáni sortűz áldozatainak emlékére. A „December 8.” emlékmű napjainkban Salgótarján 1956-os megemlékezéseinek a központi helyszíne.

Balogh Gábor

A cikk megírásához nyújtott segítéségéért ezúton mondok köszönetet Somodiné Gubányi Gabriella Tanárnőnek, a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium történelem–földrajz szakos tanárának.

Borítókép: A salgótarjáni Lenin tér (ma December 8. tér) a felszabadulási emlékművel Fortepan / Magyar Rendőr