Kádár János utódja, Grósz Károly az MSZMP KB főtitkára 1988 júliusában hivatalos látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban. Rákosi Mátyás 1946-os látogatását követően ő volt az első magyar kommunista csúcsvezető, aki hivatalos látogatásra az Államokba utazott. A vizit csúcspontja július 27-én történt meg, ekkor fogadta Grószt Ronald Reagan elnök és George H. W. Bush alelnök. A találkozót követően az amerikai elnök a Magyar Televízió stábja közvetítésével szólt a magyar emberekhez.

„Köszönöm a lehetőséget, hogy Grósz Károly pártfőtitkár egyesült államokbeli útja alkalmából szólhatok a magyar néphez” – köszöntötte a televízió nézőit az amerikai elnök. Valóban nagy jelentősége volt Reagan televíziós szózatának. A Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatok a második világháború óta kifejezetten negatívan alakultak. 1941 után, mint hadviselő felek álltak egymással szemben, 1945-öt követően pedig egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok elfogadja Magyarország szovjet zónába való betagolását. 1956-ban az is világossá vált, hogy a magyarok az USA vezetésétől szép szavakon kívül semmi mást nem kapnak. A szabadságharc leverése után magyarok generációi számára vált nyilvánvalóvá hogy Nyugatról egyáltalán nem kap majd segítséget szabadsága és függetlensége visszaszerzéséhez. Az Amerikai Egyesült Államok látványosan távol tartotta magát a Szovjetunió közép-európai gyarmatbirodalmától. Az 1975-ben aláírt helsinki megállapodás megerősítette a fennálló határokat és érdekszférákat. Ez a helyzet változott meg gyökeresen Ronald Reagan elnökké választásával. Reagan azzal a szándékkal költözött be a Fehér Házba, hogy megnyeri a hidegháborút. Elődei ezzel szemben nem csak hogy beletörődtek a kétpólusú világ realitásába, de elfogadták a szovjetek által kimódolt „enyhülés” a détente önfeladó politikáját is.

Az 1980-as évtizedben a Szovjetuniót ért egyik legnagyobb kihívás Reagan elnök külpolitikája volt. Az elnöki adminisztráció látványosan és aktívan lépett fel nem csak a Szovjetunió ellen, de a szovjet megszállás alatt álló országok érdekében is. Nem csupán az afganisztáni ellenállást finanszírozta, de például az illegalitásba vonuló lengyel Szolidaritást is, a szükségállapot 1981-es kihirdetése után. Így nem meglepő, hogy a szovjet és a közép-európai kommunista propaganda Reagant háborús uszítóként állította be, és talán ez volt még a legenyhébb kifejezés, amit a kommunista médiamunkások megengedtek maguknak az amerikai elnökkel szemben. Az 1980-as évek második felében érdemi változás következik be a két szuperhatalom viszonyában. 1985 márciusában Gorbacsov főtitkárrá való kinevezésével megindult a puhatolózás Moszkva és Washington között a viszonyok rendezése érdekében. A két vezető partnerre lelt egymásban, csúcstalálkozók és kölcsönös látogatások követték a kapcsolatfelvételt. Ennek megfelelően az 1980-as évtized utolsó harmadában Magyarország is egyre aktívabb külpolitikai tevékenységbe kezdett az Egyesült Államok irányában. Szóba került Kádár János esetleges amerikai látogatása is, de erre végül nem került sor. A tervet 1988-ban Grósz Károly valósította meg. Ezt egy évvel később Reagan utódja, Bush elnök magyarországi látogatása követte.

Reagan beszédében köszönetet mondott azoknak a magyaroknak, akik tehetségükkel segítették az Egyesült Államok fejlődését. Kiemelte Wigner Jenőt, Szent-Györgyi Albertet, de külön megemlítette Bartók Bélát, akinek hamvai éppen 1988 júliusában tértek haza Budapestre az Egyesült Államokból. Reagan szót ejtett a Magyarországon megkezdődő gazdasági változások fontosságáról is: „Az Egyesült Államokban nagy érdeklődéssel figyeljük azokat a bátor gazdasági reformokat, amelyek a vezetők nagyobb egyéni felelősségét célozzák, szélesebb teret biztosítanak a magánvállalkozásnak és segítik az erősödő versenyt a vállalatok között”. Az elnök kiemelte a gazdasági reformokkal párhuzamosan zajló politikai átalakulás szükségességét is: „Üdvözöljük, hogy Magyarországon egyre nyíltabb eszmecsere folyik a demokratizálásról, a pluralizmusról, a parlament és a sajtó nagyobb szerepéről. Várjuk e fontos reformok teljes megvalósulását, mert tudjuk, hogy az emberi jogok és a demokrácia megbecsülése kulcs a békéhez és a boldoguláshoz”. Felszólalása végén a kölcsönös turista és üzleti célú látogatások, a tapasztalatcsere fontosságát hangsúlyozta, egyben a kapcsolatok továbbfejlesztését szorgalmazta.

„Isten áldja Önöket!” – ilyen mondat talán még el sem hangzott politikus szájából a Magyar Televízió történetében. Reagan elnök ezekkel a szavakkal köszönt el a magyar emberektől. A több mint 45 éven át hűvös, jobb esetben erősen mértéktartó amerikai–magyar kapcsolatok minőségének változását bizonyította az amerikai elnök magyarokhoz intézett televíziós beszéde. A megelőző időkben egy ilyen gesztus, és az hogy ehhez a Magyar Televízió biztosítson fórumot, elképzelhetetlen volt. A pártvezetés nyilvánvalóan nem örült az elnök kérésének, de mivel gazdasági alapon javítani akartak a két ország kapcsolatán végülis engedélyezték a felszólalást. Reagan rövid beszédében olyan dolgokról és olyan hangnemben beszélt a nézőkhöz, ami teljességgel szokatlan volt a magyar emberek számára. A képernyőn nem egy háborús uszító, atomrakéták kilövésével fenyegető vezető jelent meg, amilyennek Reagant a magyar média ábrázolta, hanem egy barátságos, mosolygó politikus, aki a két ország kapcsolatainak fontosságáról beszélt és elismerését fejezte ki Magyarország és a magyarok irányában.

Balogh Gábor

Könyvajánló: Egy vidéki srác a gonosz birodalma ellen – Ronald Reagan 1911–2004. Schmidt Mária (szerk.) XX. Század Intézet, Bp. 2011.

A kötet a Terror Háza Múzeum webshopjában, ide kattintva megvásárolható.

Borítókép: Wikimedia Commons