30 évvel ezelőtt 1989. augusztus 19. a magyar-osztrák határon jelképesen átvágták a határkerítést, levágták a zárat, vagyis elhúzták a vasfüggönyt a hidegháború miatt kettéosztott Európa közepén. Páneurópai Pikniknek nevezték, amiből határnyitás lett. Vajon lehetett tudni akkor, hogy történelmi jelentőségű eseményt szerveztek a résztvevők? 

Lehetett, mert nagyon kiélezett volt a helyzet, nagyon sok NDK-s menekült Magyarországra azzal a szándékkal, hogy nem térnek vissza. Tehát azt lehetett tudni, hogy ez a helyzet itt tarthatatlan és hogy ebből valami változás fog következni. Különben is a változás benne volt már a levegőben azon a nyáron.

Benne volt a változás, de biztos nem lehetett benne senki.

Ahogy abban sem, hogy ez milyen áron fog történni, hiszen a változás van ahol polgárháborúba vagy pedig tömegmészárlásba torkollt, mint mondjuk Kínában a Tienanmen téren ugyanazon a nyáron. Tehát volt szorongás nyilván azokban az emberekben, akik döntési helyzetben voltak vagy pedig az eseményeknek az élére álltak.

Miért hívták Pikniknek?

Azért mert a „Piknikkel” azt akarták kifejezésre juttatni, hogy az osztrákok és a magyarok, a vasfüggöny és a határ két oldalára kényszerítettségük ellenére is összetartoznak. És amikor ezt az ötletet felvetette június közepén Debrecenben Habsburg Ottó egy előadáson, akkor az ottani MDF-nek a vezetője Mészáros Ferenc, meg Filep Mária, ők felkarolták ezt az ötletet. Látták benne a lehetőséget és a soproniakkal együtt megszervezték ezt az augusztus 19-i találkozót Sopronpusztán azzal a céllal, hogy egy pár órára kinyitják a határt és akkor átjönnek, és együtt sütnek szalonnát és ezzel ország-világ tudomására hozzák, hogy ez egy természetellenes állapot, hogy itt a határ két oldalán levők idegenként tekintenek egymásra és nem találkozhatnak.

És aztán valóban kinyílt ez a határ. Németországban akkor hogyan vélekedtek erről?

Hát a németek is nagy izgalommal nézték ezt az egészet, részben a Német Szövetségi Köztársaság élén ugye Kohl kancellár, aki az eseményeknek a jelentőségét felmérte, mégiscsak egy történész volt, egy kiváló politikus. De hát ugyanakkor a kelet-németek is, hiszen az államuknak a stabilitása, a rendszernek a fennmaradása vált kétségessé. Ugye azok a folyamatok, amik elindultak a '80-as években, aztán '85 után a Gorbacsov vezetésével egyre erőteljesebbé váltak. Ezek elbizonytalanították azokat a pártállami vezetőket, akik teljesen rugalmatlanná váltak akkorra már, idősek is voltak, nem is értették ezt az új világot és az ő reflexeik, azok nyilván az erőszakos beavatkozást helyezték volna itt előtérbe.

De aztán nem került sor erre szerencsére.

Nem került sor erre, mert egyrészt érezték azt, hogy az embereket már nem lehet a régi eszközökkel ugyanúgy csendre inteni, másrészt pedig nem volt mögöttük a Szovjetunió. Tehát a Szovjetunió akkorra már többször kinyilvánította, hogy a Brezsnyev-doktrína nincs életben, ők nem fognak többet beavatkozni. És ugye van ez a híres Sinatra dal, ez volt az oroszoknak a válaszuk, hogy mindenki a saját útján mehet. Tehát itt a magyarok egységesen úgy érezték, hogy ez egy olyan történelmi pillanat, amikor egy gesztussal ennek az egész szovjet rendszernek a megdöntéséhez hozzá tudnak járulni és ezt megtette a politikai vezetés, a civil mozgalmak, a karhatalom is az utasításoknak megfelelően viselkedett.

Azóta eltelt harminc év. Egészen megváltozott nemcsak Németország, hanem Európa képe is. Most mit látunk? Mint, hogyha most is ugyanolyan megosztottság lenne Németországban, mint harminc évvel ezelőtt az a bizonyos határ volt.

Ennek az az oka, hogy a németek nem tudnak mit kezdeni ezzel a német egységgel. Most néztem a kancellárnak a videóüzenetét, amiben ennek a dolognak a történelmi jelentőségét próbálja megidézni, de nincs benne, nem hangzik el a Kohl neve, nem hangzik el a Gorbacsov neve, nem hangzik el a magyar vezetésnek a neve. Tehát egy ilyen személytelen dologgá válik, valószínűleg ez az ő stílusuknak, meg a németeknek jobban megfelel. Számunkra ez nagyon szívtelen vagy nagyon érzelemszegény, de nem is ez a lényege a dolognak, hanem az, hogy a harminc évvel ezelőtti eseményeknek az elemzése, a mély rétegeknek a megértésére nem történik kísérlet, főleg nem Németországban. 

De nem az Európai Unióban, mert ők úgy értelmezték a Szovjetunió felbomlását és a közép-kelet-európai országoknak a megszabadulását a szovjet uralom és a kommunista rendszer alól, hogy ők megnyerték ezt a hidegháborút és nagyvonalúak voltak, mert megengedték nekünk, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Ők szabták a feltételeket, övék az értelmezési szerep és nem vették észre, hogy egy új minőség jött létre és hiába szabtak ők feltételeket, hiába gondolták azt, hogy az ő szájuk íze szerint fogunk majd mi működni, a dolgok nem ilyenek. Nekünk megvan a saját jellegzetességünk, azok a történelmi tapasztalatok, amelyeket felhalmoztunk. Ez megváltoztatott minket, bizonyos tekintetben megerősített minket, az identitásunkat sokkal jobban megőrizte, mint az övékét és nekik is tanulni kell tőlünk és figyelembe kell venniük azt, amilyenek mi vagyunk, mert közös Európa csak úgy lehet, hogyha mindenki belehozza azt, amije van. Erre még eddig nem jöttek rá és most a Németországon belüli kettészakadás miatt ezért súlyos árat fognak fizetni.

Borítókép: Matusz Károly

(Kossuth Rádió - Vasárnapi Újság - 2019.08.18., hirado.hu)