Soha életemben nem éltem át akkora vihart, mint aznap délután a Kossuth téren, amikor 1989. július 11-én az Egyesült Államok elnökére, George Bushra vártunk. Sokan voltunk, és senki sem ment haza. Az elnök körbenézett. Szemben vele a Fiatal Demokraták Szövetségének vihar szaggatta transzparensén angolul és magyarul az állt: „Szabadíts meg bennünket Jaltától!” Az elnök egy hirtelen ötlettől vezérelve összetépte a kezében tartott papírt, és elkezdett beszélni. „Fogom ezt a beszédet, és összetépem. Túl régóta állnak már itt. Azt akarom, hogy tudják, az Egyesült Államok elnökeként azért jöttem ide, mert mi amerikaiak különleges, szeretetteljes érzéseket táplálunk a magyar emberek iránt. Engedjék hát meg, hogy a szívemből szóljak, és ne szaporítsam a szót. Ezt a papírt pedig összetépem.” A szabadságról beszélt, arról, hogy ezúttal mellettünk állnak majd, hogy most nem hagynak minket magunkra. „Együtt akarunk dolgozni Magyarországgal azon, hogy folytatódjanak a most zajló változások és reformok” – mondta.

Maga az a tény, hogy Magyarországra látogat egy amerikai elnök, jelezte, hogy felkerültünk a térképre, hogy figyel ránk a világ legfontosabb országának vezetője. Ez igazi önbizalommal és reménnyel töltött el mindannyiunkat, feledtette velünk az égszakadást és földindulást. Másnap Bush elnök nemcsak Grósz Károllyal, Nyers Rezsővel, Németh Miklóssal és Pozsgay Imrével, vagyis a párt és a kormány vezetőivel találkozott, hanem a nagykövet (Mark Palmer, 1986–1990) rezidenciáján fogadta az ellenzék vezetőit, és ezzel legitimálta őket. Bush felismerte, hogy az eseményeket már nem az óvatos és beijedt pártvezetők, hanem a türelmetlen és eltökélt ellenzékiek határozzák meg. Saját szemével győződött meg arról, hogy az események a tervezettnél sokkal gyorsabban követik egymást. Számára és számunkra is egyértelművé vált: a pártállam felett megkezdődött a visszaszámlálás. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tartott július 12-ei beszédében az elnök ki is mondta: Európa egységének helyreállításában kulcsfontosságú szerepet szán Magyarországnak. Bush nagyon is jól értette a jelentőségét a közel egy hónappal korábban, június 16-án megrendezett újratemetésnek, amely egyrészt szimbolikusan is véget vetett a Kádár-rendszernek, és ezzel a szocializmusnak magyar földön, másrészt Orbán Viktor beszédében először hangzott el újra ország-világ előtt a magyar nép igénye a nemzeti függetlenségre, a szabad választásokra és a demokratikus berendezkedésre.
 

Schmidt Mária, az ’89-es Emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztos írása a Látószög-blogon olvasható.