2018 májusában öt és fél méter magas Marx-szobrot avattak Trier városában. A filozófus születésének 200. évfordulójára szervezett kiállítást és rendezvénysorozatot Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nyitotta meg. Juncker beszédében védelmébe vette Marxot, aki szerinte „az egyenlő bánásmódért állt ki”, és akivel szemben „néha nagyon agresszív módon kifejtett” fenntartásokkal találkozhatunk. Mindezek után az Európai Bizottság elnöke kifejtette: egy „többé-kevésbé elviselhető” kapitalizmus megteremtéséhez nem a tőke és a munka ellentétének mélyítésére, hanem ezek „megbékítésére” kell törekedni.

2019-ben A Kommunista Kiáltvány megkésett aktualitása címmel magyar nyelven is megjelent Slavoj Žižek neomarxista szlovén filozófus, író könyve, amelyben a szerző – egyfajta szelektív hulladékgyűjtési gyakorlatként – arról értekezik, mi az, ami a marxizmusból továbbgondolásra érdemes lehet. Žižek egyébként egy korábban megjelent írásában Marx és Lenin viszonyát Krisztus és Pál apostol kapcsolatához hasonlítja.

Slavoj Žižek neomarxista szlovén filozófus, író, kép forrása: Wikipédia

Több mint száz évvel az után, hogy 1914-ben az Amerikai Szocialista Párt jelöltjét, Meyer Londont választották kongresszusi képviselőnek New York államban, 2018 novemberében ugyanott a magát „demokratikus szocialistának” valló Alexandria Ocasio-Cortez lett kongresszusi képviselő. A múlt hónapban Bernie Sanders, a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa a George Washington Egyetem kampuszán tartott előadásában ismertette vízióját az amerikai demokratikus szocializmus felépítéséről. A Demokrata Pártban egyre inkább felülkerekedő szocialista szárny a „társadalmi igazságosság” jegyében megkérdőjelezi a magántulajdon és a piacgazdaság sérthetetlenségét. És egyre inkább úgy tűnik, a demokratikus szocializmus valóban egy eladható politikai termékké vált az Egyesült Államokban: egy 2018-as Gallup felmérés szerint a 18 és 29 év közötti amerikai fiatalok 51 százaléka (a demokrata szavazók 57 százaléka) viszonyul pozitívan a szocializmushoz, és mindössze 45 százalékuk érez ugyanígy a kapitalizmus kapcsán.

Az utóbbi években mértékadó nyugati lapok - például a The Economist - szentelnek hosszú írásokat annak bizonyítására, hogy Marx tanítása „sosem volt olyan aktuális, mint ma”, és napjaink politikusai sokat tanulhatnak tőle.

A múlt héten a Yale Egyetemen oktató Emily Jane O’Dell professzor asszony egy Twitter-üzenetben kifejtette, hogy a Szovjetunióban sokkal jobban éltek az emberek, mint a Donald Trump vezette Egyesült Államokban: „Minden egyes ember, akit az elmúlt évtizedben megkérdeztem Közép-Ázsiában (és Kelet-Európában), azt mondta, hogy az élet jobb volt a szovjetek alatt.”

Emily Jane O’Dell, a Yale Egyetem oktatója, forrás: Twitter

Amikor a szocialista rezsimek 1989-ben elkezdtek végleg összeomlani, sokan azt hitték, Marx intellektuális befolyása egyszer és mindenkorra véget ért. Tévedtek. A fent sorolt néhány példa pontosan jelzi, hogy a 2008-as válságot követő évtizedben a nyugati világban reneszánszát éli a marxizmus. Az újkommunizmus hívei – a demokratikus szocializmus mellett kampányoló politikusok, a marxista tanok feltámasztásán fáradozó véleményvezérek, újságírók és professzorok – szerint Marx nagyon jól azonosította azokat a problémákat, amelyek a robotizáció és a globalizáció miatt napjaink nyugati társadalmait is jellemzi. Sőt Marx megoldási javaslatokkal is szolgált, amelyeket érdemes lenne feleleveníteni: egy félresikerült kísérlet, egy hibás interpretáció miatt nem szabad az egész marxizmust kidobni a szemétbe – mondják.

Közép-európaiként könnyedén legyinthetnénk az egészre, hiszen pontosan tudjuk, bárhogyan is nevezik, bármilyen köntösbe is bújtatják, a kommunizmus természete nem változik. Közép-Európa népei negyven év alatt bőségesen elegendő tapasztalatot szereztek a szocialista rendszerek működéséről. Ez a történelmi tapasztalat azonban felelősséggel is jár: az újmarxizmussal nem az intellektuális kihívás kedvéért kell foglalkoznunk, hanem azért, mert a nyugati társadalmak, és kifejezetten a fiatal nemzedékek nem rendelkeznek azzal az immunitással, amivel a rendszerváltoztató országok és rendszerváltoztató generáció. Talán sosem volt még ennyire fontos, mint most, harminc évvel szuverenitásunk visszaszerzése után, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk arra, miért is nevezzük 1989-et a Csodák évének.

Megyery Gerda

A szerző a XXI. Század Intézet programigazgatója.

Borítókép: forrása itt, illusztráció