A fiatal temesvári református lelkész, Tőkés László régóta szálka volt a román kommunista hatalom szemében. Bátor kiállásával, szókimondásával és nyíltságával megerősítette gyülekezetét és nyilvánosan felvállalta a diktatúrával szembeni véleményét. Ennek megfelelően a diktatúra mindent elkövetett annak érdekében, hogy Tőkést elhallgattassa. „A fiatal Tőkés László úgy döntött, nem hagyja magát megfélemlíteni, nem hátrál meg. Pedig veréssel, terrorizálással, kilakoltatással, zsarolással fenyegették. Sem az ő, sem családja élete nem volt biztonságban. Közvetlen munkatársát Újvárossy Ernőt brutálisan meggyilkolták. Mindez csak az elszántságát fokozta, mert tudta, hogy az a harc, amelynek vértanúja is van, már komoly. De azt is megértette, hogy az a hatalom, amely politikai ellenfeleivel szemben a köztörvényes gyilkosság eszközéhez nyúl, nem bízik többé saját erejében” – fogalmaz Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész Országból hazát című kötetében. Tőkés László bátor kiállása az anyaországban élő magyarokban a szolidaritás érzését váltotta ki. A teljes magyar társadalom nyomon követhette a televízió képernyőjén keresztül a romániai eseményeket és Tőkés László sorsát.

December 16-án hajnalban a Securitate emberei erőszakkal betörtek Tőkés László lakásába. A lelkészt és családját teherautóval ismeretlen helyre hurcolták. Sokáig senki semmit sem tudott a sorsukról, azt se lehetett tudni, hogy egyáltalán élnek-e az elhurcoltak. Még aznap tiltakozók tömege jelent meg a lelkész lakása előtt, majd a spontán tiltakozás másnap városszerte tömeges tüntetésekbe fejlődött. A fejlemények meglepték a diktatúra illetékeseit. Másnap a külföldi útjáról hazatérő diktátor tűzparancsot adott ki. Ezzel kezdetét vette forradalmárok és a Securitate közötti harc.

A magyar ellenzéki pártok december 18-ra demonstrációt hirdettek a Hősök terére, hogy kinyilvánítsák szolidaritásukat Tőkés László és családja sorsa iránt, másrészt pedig tiltakozni kívántak a Ceaușescu-diktatúra ellen. A meghirdetett időpontra közel negyvenezer fős tömeg gyűlt össze a téren. Rendkívül szép pillanat volt, amely bizonyította, hogy a diktatúra négy és fél évtizedes nemzetellenes politikája sem tudta kiirtani az emberekből a határon túli magyarság iránt érzett felelősséget és a nemzeti összetartozás érzését. Az ellenzéki pártok közös nyilatkozatukban leszögezték: „Románia népeinek azt üzenjük: legyenek szolidárisak egymással a románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek; a görögkeletiek, katolikusok, protestánsok, zsidók és más hitbéliek, mert a történelem tanúsága szerint csak a gyűlölködők felett lehet tartósan úrrá az elnyomás és a megosztó hatalom, a szeretet és a szolidaritás viszont legyőzhetetlenné teszi az együttélőket” – olvashatjuk a Magyar Nemzet másnapi tudósításában. A pártok a továbbiakban felszólították a magyar kormányt, hogy kezdeményezze az ENSZ rendkívüli közgyűlésének összehívását.

A tömeg előtt először Csurka István író, az MDF alapító tagja mondott beszédet, aki felszólalásában az európai népek segítségét kérte. „Szabad és független Romániát, szabad és független Erdélyt és békét akarunk. Megbékélést! És szabadságot Tőkés Lászlónak!” Zimányi Tibor, a Recski Szövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a diktatúra működtetői nem azonosak a Romániában élőkkel. Németh Zsolt a FIDESZ részéről emlékeztetett az 1977-es Zsil-völgyi és az 1987-es brassói munkásfelkelésre, de rámutatott a magyar állampárt politikusainak cinkos némaságára is, akik évtizedeken keresztül némán tűrték a kisebbségi magyarság elnyomását. Tamás Gáspár Miklós az SZDSZ részéről beszédében aláhúzta, hogy Temesvárott csoda történt, hiszen egy fiatal magyar lelkészt a diktatúra nyomása ellenére is megvédtek a hívei, akihez a helyi románság és a németajkú lakosság is csatlakozott. A feladat a továbbiakban az, hogy ezt a csodát ne hagyják kihunyni, fogalmazott a felszólaló. Keresztes K. Sándor a KDNP részéről párhuzamot vont Tőkés László és Márton Áron bátorsága között. A beszédeket követően református igehirdetésre került sor, majd a tömeg fáklyákkal a román nagykövetség épületéhez vonult.

A volt kommunista diktatúrák közül Románia volt az utolsó, ahol sikerült megdönteni az állampárt terroruralmát. A legvéresebb események azonban csak december 18-a után következtek. Az anyaországban élők mindvégig szolidaritással tekintettek a forradalom oldalán harcolókra és már decemberben magyarok ezrei indultak segélyszállítmányokkal Romániába, hogy így támogassák a szabadságáért küzdő Románia lakóit.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan / Urbán Tamás