A „nagy októberi szocialista forradalom” évfordulója, november 7-e utoljára 1988-ban volt Magyarországon hivatalosan is „piros betűs” állami ünnep és munkaszüneti nap. Míg ebben az évben a Népszabadság a „marxista értelmezésű szocializmus híveinek” hűségéről cikkezett, addig 1989-ben, a „csodák évében” már egy másik forradalomról, a Berlinben tüntető egymilliós tömegről szóló vezércikkel és nem piros fejléccel jelent meg a napilap. Egy év alatt megfordult a világ, utat tört a közép-európai népek szabadságvágya.
„1917. november 7. napján Oroszország munkásosztálya, szövetségben a dolgozó parasztsággal és az elnyomott népekkel, Lenin és Sztálin dicső Bolsevik Pártja vezetésével, megdöntötte a kapitalizmust s a földkerekség egyhatodán megteremtette a világ első szocialista államát: a Szovjetuniót” – áll abban az 1950-es törvényerejű rendeletben, amelyben állami ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánították november hetedikét Magyarországon is.
A Rákosi-korszak egyik, 1956-ban is sokat vitatott nemzetpolitikai rendelete szerint nekünk, magyaroknak is van okunk ünnepelni, hisz a Szovjetuniónak köszönhetjük a „felszabadulást” és a „nemzeti függetlenséget”. November 7. ezért „a felszabadító Szovjetunió és a nagy Sztálin iránt érzett hála ünnepe” is. A rendelet kihirdetése után a fővárosi tanács az Oktogont November 7. térre, a Nagykörút egy szakaszát Lenin körútra változtatta, az épülő fővárosi hidat pedig Sztálinról (a mai Árpád híd) nevezte el. A minisztertanács 1951-ben a november elsejei Mindenszentek napja helyett november 7-ét, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóját nyilvánította munkaszüneti nappá. Ahogy a kommunisták minden hagyományos keresztény ünnepet, így a november elsejét is eltöröltek.
A Népszabadság 1988. november 5-i száma még címlapos vezércikkben emlékezett meg a „forradalom” napjáról. A szerző így írt november hetedikéről: „A forradalom nem ünnep. De amikor mégis ünneplünk, akkor egyszerre emlékezünk és fogadalmat teszünk: méltók akarunk lenni itt, Magyarországon is, méltók akarnak lenni a Szovjetunióban is, és a marxista értelemzésű szocializmus hívei mindenütt a világon hűségesek kívánnak lenni az októberi forradalom mégiscsak megvalósuló nagy céljaihoz”.
Az 1989-es esztendő a csodák éve (annus mirabilis) néven vonult be a köztudatba, s így emlékezünk ma már rá. Az elnevezés az év közép- és kelet-európai politikai eseményeinek váratlan gyorsaságára és fejleményeire utal. A sebesen változó történelem látlelete, hogy az 1989-es Népszabadság már csak a 6. oldalon írt a nagy októberi szocialista forradalomról, az emberek munkába mentek és nem volt nagy, állami ünneplés, csak szórványos és érdeklődés nélküli koszorúzás azon a november 7-én.
A Népszabadság pedig a Berlinben a Fal előtt tüntető milliós tömegről írt, amit két nappal később a német emberek saját kezükkel vertek szét.
November 7. nem csupán a kommunista diktatúrák szimbolikus ünnepnapja volt, hanem a rendszerváltoztatás éveiben is fontos fordulópontok történtek e napon. Az NDK-ban a több napja tartó tüntetés után végül 1989. november 7-én lemondott a Willi Stoph vezette kommunista kormány.
1990. november 7-én pedig – amikor Magyarországon már ülésezett az első szabadon választott parlement – Gorbacsov ellen követtek el merényletet egy igen szerényre sikeredett moszkvai ünnepségen. A lefűrészelt csövű vadászpuskával sikertelen gyilkossági kísérletet elkövető leningrádi lakatosmester saját bevallása szerint 1917-ért akart bosszút állni Gorbacsovon. Magányos, elégedetlen elkövetőről beszélünk, akit a korabeli beszámolók szerint a főtitkár észre sem vett. Nem úgy, mint az egy év alatt Közép-Európában végbement változásokat, amelyek keretében a térségben élők kivívták szabadságukat és függetlenségüket.
Nagy Ervin