az MTVA megbízott vezérigazgatója
1978-ban született, szerkesztő, újságíró, az MTVA vezérigazgatója. A Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett főiskolai, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán egyetemi diplomát. 2004-től a Magyar Rádióban szerkesztő-riporterként dolgozott, valamint a Magyar Televízió Budapesti Regionális Stúdiójának szerkesztő-riportere volt. Később az Echo TV hír- és hírháttér műsorainak szerkesztője, majd a Magyar Hírlap szerkesztőjeként dolgozott. 2010 augusztusában került vissza a Magyar Televízióba, ahol először az Új Média vezető szerkesztőjeként dolgozott, később pedig a Hír Főszerkesztőségre került. 2011 áprilisában Böröcz István, az MTVA akkori vezérigazgatója hír- és hírháttér műsorok szerkesztőségének élére nevezte ki. 2014-től tartalomszolgáltatási igazgató. 2016 júliusától a programming terület felelőseként az MTVA valamennyi csatornájának műsorstruktúrájáért felelt. 2018 októbere óta az MTVA vezérigazgatója.