„Nekünk 1982-re a napi túlélés is nagy erőfeszítéseket jelentett” – fejtette ki Benke Valéria kommunista politikus, a párt Politikai Bizottságának volt tagja a rendszerváltoztatás után. Ugyan az államadósság valós arányait gondosan titkolták és még a párt bennfentes tagjait sem feltétlenül tájékoztatták az adatokról, de hogy súlyos a helyzet, arról éppen eléggé árulkodott az a tény, hogy Magyarország 1982-ben csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF). Ekkor már az államadósság meghaladta a 10 milliárd dolláros lélektani határt is. Az ország teljesítőképessége határára érkezett. Az IMF csatlakozáshoz szükséges kvóta megfizetését az ország csak a kínaiaktól erre a célra kapott hitelből tudta befizetni a szervezetnek. Magyarán a további hitelfelvételek lehetőségét hitelfelvétellel tudták csak biztosítani. A visszaemlékezések tanúsága szerint 1982-ben az ország gazdaságilag valóban borotvaélen táncolt. Németh Miklós memoárjában megemlíti, hogy ekkor elég lett volna egy titkárnői tévedés egy nemzetközi kifizetés esetén, ami azonnal államcsődöt hozott volna maga után. Az ország polgárai nem is sejtették – hiszen a politikai vezetők nem tájékoztatták őket – hogy hosszú időn keresztül az ország szó szerint napról napra élt. Péntek délelőtt még egyáltalán nem volt biztos, hogy hétfőn kinyit az MNB.

Habár utólag tartja magát a legenda, hogy az eladósodás csak az 1970-es évektől futott fel, valójában a folyamat már közvetlenül az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően megkezdődött. A Kádár-kormányzat már akkor hitelkérelemmel fordult a Szovjetunióhoz és a szomszédos kommunista diktatúrákhoz, amelyek biztosították is az igényelt összeget a kommunista diktatúra restaurálása érdekében. Az ország államadósságát képező tételek között nagyon hamar, már az 1960-as években megjelentek a nyugati hitelek. Ekkor még ugyan csekély mértékben és finanszírozható módon, de mindez már ekkor leképezte a Kádár-korszak pénzügyi gondolkodását. A hitelfelvételek menedzselése mögött Kádár egyik bizalmasa, Fekete János, az MNB elnökhelyettese állt. 1956 óta ő felelt a külföldi hitelek lehívásáért. Visszaemlékezések szerint Feketének nagyobb hatalma volt az MNB-ben, mint magának a bank mindenkori elnökének. Pozícióját egészen az 1980-as évtized végéig megőrizte. Befolyása csak Kádár 1988. májusi leváltását követően kezdett csökkenni.

A magyar gazdaság lényegében az 1973-as olajválság óta a gazdasági válság és a viszonylagos nyugalmi állapot közötti határmezsgyén egyensúlyozott. Az 1980-as évekre azonban egyértelművé vált a fizetésképtelenség és az államcsőd veszélye valamennyi politikai vezető számára. A gazdasági helyzetet súlyosbította a Szovjetunió Afganisztán elleni háborúja és az 1981-ben bevezetett lengyelországi szükségállapot. A nyugati hitellehetőségek befagytak, az ország az államcsőd rémével nézett szembe. Közben a háttérben lázas munka folyt, hogy újabb hitelek felvételével sikerüljön elkerülni a biztos csődöt. Az IMF-hez való csatlakozás ugyan biztosította az újabb hitelek felvételének lehetőségét, de ekkorra már olyan mértékű volt az államadósság, hogy a Nemzetközi Valutaalap által biztosított összegek, csak a tartozások fizetését, adott esetben a kamatterhek finanszírozását tették csak lehetővé. Erről természetesen az ország lakossága semmit sem tudott. Sőt, miközben a tombolt a pénzügyi válság, a pártvezetés gigaberuházások végrehajtásán dolgozott. Épült a paksi atomerőmű, zajlott az eocén-program, elkezdték az Adria-kőolajvezeték építését és felgyorsult a dunai vízlépcső építése is.

Közben az államadósság mértéke már 15 milliárd dollár felé növekedett és látható volt, hogy a tendencia nem is fog változni. Az 1988 őszén a kormány élére kerülő Németh Miklós, mint közgazdász nagyjából tisztában volt a helyzet súlyosságával, de visszaemlékezésében leírja, hogy az államadósság valódi mértékéről egészen 1988-ig nem volt tudomása. Azt az adatot csak kevés kiválasztott ismerhette a hatalom csúcsain. Németh 1989. november 21-én a parlament ülésén közölte a képviselőkkel és a közvéleménnyel az államadósság valódi mértékét. Ekkor az már a 20 milliárd dollárt is meghaladta. A miniszterelnök kifejtette, hogy az adóssághelyzet teljesen lekorlátozza az ország gazdasági mozgásterét, és rendkívül szűk utat jelöl ki a jövő tekintetében, függetlenül attól, hogy milyen kormányzat veszi majd át az ország vezetését. Németh röviden bemutatta az adósság keletkezésének és folyamatos növekedésének a történetét. Beszélt a kommunista blokk országaira nézve az 1970-es évek óta kedvezőtlen nemzetközi gazdasági környezetről, valamint arról, hogy a magyar pártvezetés évtizedeken keresztül rosszul próbált alkalmazkodni ezekhez a viszonyokhoz és sorra hibás döntéseket hozott. Maradt tehát a külföldi hitelfelvétel, amely egy idő után már csak arra volt elegendő, hogy az előző hitelek kamatterheit kifizessék. A miniszterelnök szerint a pártvezetés azért nem vallotta be az államadósság valódi mértékét, mert a valóságos helyzet feltárásával veszélyeztette volna az újabb külföldi hitelek lehívását.

Az első szabadon választott Országgyűlés és az Antall-kormány rendkívül súlyos örökséget vett át elődeitől 1990 tavaszán. Az új demokratikus kormány mozgásterét olyannyira behatárolta a pártállam által felhalmozott államadósság, hogy a miniszterelnök Antall József szavait kölcsönözve, kormányának valóban „gúzsba kötve kellett táncolnia”.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan / Szalay Zoltán