Faludy György 1910-ben született zsidó, polgári családban Budapesten. Érettségije megszerzését követően többek között Bécsben majd Berlinben folytatott egyetemi tanulmányokat. Már a két világháború közötti időszakban megalapozta műfordítói hírnevét, 1937-ben megjelent Villon-átköltéseivel. 1938-ban elhagyta Magyarországot. Ezt a fokozódó háborús előkészületekre hivatkozva cselekedte. Nem sejthette, hogy a döntése az életet jelenti majd számára. A második világháború kezdete Párizsban érte, ezt követően kerülőutakon érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, ahol lapszerkesztőként dolgozott, majd az Amerikai Hadsereg katonájaként szolgált.

1946-ban hazatért Magyarországra. Ekkor tudta meg, hogy a háború alatt otthon maradt húgát a nyilasok 1944-ben meggyilkolták. Faludy hazatérését követően a Népszavánál helyezkedett el, mint a lap irodalmi szerkesztője. Gyűlölte a nyilas és náci ideológiát, de megvetését nem rejtette véka alá a kommunistákkal szemben sem, így nem meglepő, hogy a pártvezetés szemében mindvégig szálka volt Faludy közéleti tevékenysége. Hazatérése után még megjelenhettek versei, sőt egy verseskötetét is publikálták, de hamarosan közlési tilalom alá sorolták a műveit. 1949-ben pedig koholt vádak alapján letartóztatták, az Andrássy út 60-ba szállították, majd Kistarcsára, 1950-ben pedig Recskre internálták. A hírhedt recski internálótábort lényegében vele és a Szociáldemokrata Párt egykori tagjaival építtették fel az ÁVH emberei. 1953-ig tartották fogva a kényszermunkatáborban bírósági ítélet nélkül. Fogsága az embertelen körülmények ellenére is megihlette, ennek köszönhetjük Börtönversek 1950–1953 című gyűjteményét.

Szabadulását követően fordítások vállalásával tartotta fenn magát. 1956-ban elhagyta Magyarországot, Londonban, majd az 1960-as évek elején Kanadában telepedett le. 1962-ban fejezte be Pokolbéli víg napjaim című önéletírását, amely csak 1987-ben jelent meg magyar nyelven szamizdat kiadványként. A műben recski fogságának történetét dolgozta fel. Akkor, 1987-ben még senki sem gondolta volna, hogy egy évvel később maga a szerző is hazalátogat majd.

A látogatást Cseres Tibor, az Írószövetség elnöke szervezte. Hazatérésére időzítették Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza filmrendezők Faludyról készített Faludy György, költő című filmjük bemutatását. Hazatérése valóságos diadalút volt. Sokan megjegyezték, kevés költő életében adatott meg Magyarországon az, hogy még életében elismerjék, szeressék. Faludy 1988-ban mindkettőt a magáénak tudhatta. Író-olvasó találkozók, dedikálások, filmvetítések során találkozott a hazai közönséggel, akik mindenhol örömmel és tisztelettel fogadták. Hazatérése napján dedikálást szerveztek a költőnek az Eötvös Kiadó könyvesboltjában. Erre így emlékezett elutazása előtt, a Magyar Nemzet 1988. október 22-én közölt interjújában: „Néztem az embereket, és csodálkoztam. Szemerkélt az eső, ők kinyitották az esernyőjüket, és türelmesen beszélgetve várták, amíg az asztalhoz érnek. Csodálatos, elmondhatatlan érzés volt”. Az újságíró rákérdezett Faludynál híres Sztálin halálát kívánó versének sorsára is, amelyet a költő a diktátor 70. születésnapjára írt 1949-ben: „Milliók vannak így. Ma sem kívánok / mást, mint hogy halj meg, ki e föld átka vagy / s alvadt vértömbökből épült Bizáncod / ne éljen túl, ó Konstantin, te Nagy.” Ekkor árulta el a költő, hogy versének a szövegét az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött egyik lapba írta be, titkos jelekkel, magát a kéziratot pedig megsemmisítette. Visszaemlékezett recski fogságára is, amellyel kapcsolatban kijelentette: „Recsken az emberek önmaguk voltak. A rosszak rosszabbá lettek, a jók jobbá”. Nehéz volt túlélni a fogságot, de ebben segített neki a költészet. Recsken „fejben írt” verseket, de mindvégig attól félt, hogy vagy elfelejti őket, vagy ha meghal, a versek vele együtt örökre eltűnnek az ismeretlenben. Rabtársai voltak azok, akik megtanulták a verseit, Faludy szerint „költőt ennél nagyobb gyönyörűség nem érhet”.

Faludy György hazalátogatása kiemelt fontosságú a rendszerváltoztatás történetében. Személye az 1940-es évek végén a kommunisták által elpusztított világ egyik képviselője volt, a róla szóló film pedig a közérdeklődés és a nyilvánosság homlokterébe helyezte a recski kényszermunkatábor létezését. Faludy érzékelte a Közép-Európában és Magyarországon megkezdődött változásokat: „Nem tudok jósolni, nem tudom mi lesz, de mos valamelyest reménykedem. Én sokáig feltételekhez kötöttem a hazatérésemet, ezek a feléttelek, ha nem is teljesen, de lassacskán megvalósulnak”. Faludy György 1989 márciusában végleg hazatért és Budapesten telepedett le.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan / Szalay Zoltán