1945-öt követően Magyarországon is – hasonlóan más kommunista diktatúrákhoz – megkezdődött a világháború előtti politikai rendszer látványelemeinek, hivatalos szimbólumainak az eltüntetése, lebontása. Mint ilyen esetben szinte mindig, ezúttal is az előző politikai rendszert, vagy éppen az antikommunizmust szimbolizáló kültéri alkotások, szobrok, emlékművek, címerek eltávolításával, közterületek átkeresztelésével kezdődött a folyamat. Rövid idő elteltével a „megtisztított” területeken megjelentek a kiépülő kommunista diktatúra szimbólumai. A vörös csillag, a sarló-kalapácsos címer, a felszabadulási emlékművek, s természetesen az elmaradhatatlan Lenin-szobrok, amelyekből a rendszerváltoztatásig minden nagyobb városba jutott, legalább egy mellszobor. Ezek a szobrok rövid időn belül a kommunista elnyomás és a szovjet megszállás okozta szabadsághiányos állapot gyűlölt jelképeivé váltak. Így nem véletlen, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban sorra döntötték le a kommunista szimbólumokat országszerte. A szabadságharc leverését követően a megtorlás mellett, rövid úton sor került a Lenin-szobrok és más köztéri kommunista szimbólumok visszaállítására, a sérült darabok kijavítására.

A Lenin-szobrok és más szovjet és kommunista jelképek nem csak a diktatúra ideológiai önigazolásaként szolgáltak, de egyben részét képezték annak a politikának is, amelynek keretében a magyarok nemzeti, vallási és szellemi hagyományait próbálták felszámolni és helyette egy nemzetietlen és lelketlen szimbólumrendszert erőltettek az emberekre. A magyar társadalomnak 1988-ig évről-évre, minden április 4-én fel kellett vonulnia a felszabadulási emlékművek és Lenin-szobrok elé, ahol a pártvezetők „ünnepeltették” az emberekkel saját és szüleik, nagyszüleik megaláztatását a szovjet megszállást s az ennek következményeként létrejövő kommunista diktatúrát. Mindezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a Magyar Demokrata Fórum 1990-es tavaszi kezdeményezése, amely az országban található Lenin-szobrok ideiglenes és szimbolikus becsomagolását célozta nagy sikert aratott és mindenhol követőkre talált.

Zalaegerszegen, 1990. március 19-én dobozolták a Lenin-szobrot. A nyilvános demonstráció keretében megvalósuló „postázás” beszédekkel vette kezdetét, majd mind a négy oldaláról kartonpapírral vonták be a szobrot. A rögtönzött csomagolás egyik oldalán a hatályos postaforgalmi intézkedéseknek megfelelően feltüntették a feladó nevét: Magyar Demokrata Fórum, tartalmát: „a kommunizmus szelleme”, mindössze a címzett helyére került kérdőjel, mondván olyan hely a világon nincs ahol Lenint és eszméjét még szívesen látnák. A csomagolást másik oldalán a párt híressé vált Tovariscsi, konyec! című plakátjával borították be. Az MDF helyi szervezete „tavaszi nagytakarítást” javasolt városszerte. Ezzel kapcsolatos programjukat három pont fölvázolásával ismertették: „1. Távolítsák el a talpnyalásból, internacionalizmusból emelt szobrokat a közterekről. 2. A közterületek rosszemlékű elnevezését haladéktalanul kereszteljék át felállított szakmai bizottság javaslatai alapján. 3. Távolítsák el a még meglévő vörös csillagokat a közintézmények, vállalatok épületeiről.” A fenti követeléseket bármely magyar városban megfogalmazhatták volna.

1990 márciusában Lenin váci szobrát is utolérte a végzete. A szobor bedobozolását követően, a postai csomagfeladás mellett, a helyi aktivisták Lenint érvényes magyarországi vízum hiányában szó szerint eltávolították talapzatáról. A csomagoláson olvasható felirat így hangzott: „Itt nyugszik a kommunizmus szelleme. A vízum lejárt 1956. okt. 23. A Posta parkból postázza az MDF.”  Váctól délebbre Kecskeméten a helyi MDF kezdeményezésére szintén megtörtént a szobor bedobozolása, amit a helyiek szerint a szovjet helyőrség katonái nem néztek jó szemmel és megszabadították Lenint csomagolásától. A kecskeméti szobor fennállásának története alatt számos kellemetlen epizódot volt kénytelen átélni. Ebből az egyik – kétségtelenül legkreatívabb – eset az volt, amikor Lenin hátára az éjszaka leple alatt ismeretlenek poroltót szereltek, ami ránézésre azt a benyomást keltette, mintha a jobb kezével az ég felé mutató diktátor a hátára szerelt eszközzel éppen felszállásra készülne. A kecskemétiek humorát a helyi rendőrség értelemszerűen nem értékelte.

Március 18-án, Szegeden is sor került a Lenin-szobor becsomagolására. Az MDF az akciót megelőzően levelet írt a helyi tanácsnak, amelyben azt kérték a testülettől, mihamarabb távolítsák el a szobrot a városból: „Nemzeti ünnepünk alkalmából tisztelettel kérjük a Szeged város Rákóczi terén álló Lenin-szobrot, mint a közízlést és a többpárti demokrácia alapelveit sértő köztéri műtárgyat mielőbb szíveskedjenek lebontani és eltávolítani. A lebontás munkálataihoz egyszersmind operatív segítséget is felajánlanának az MDF szegedi szervezetei.” – olvashatjuk a Délmagyarország másnapi számában. Az „operatív segítség” valóban nem maradt el, 18-án délelőtt a szegedi Lenint is lepel borította.

Az egri Lenin-szobrot már 1989-ben becsomagolták egy ízben. Ekkor a főiskola hallgatói döntöttek úgy, hogy visszaküldik Lenint szülőhazájába. Saját pénzükből csomagolópapírt, celluxot vásároltak és hozzákezdtek a szobor becsomagolásához. Az egri szobor a Gárdonyi Géza Színház épületével szemben állt (ma itt található az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékműve), a szoborral szemben van a város egyik legforgalmasabb buszmegállója, így a fiatalok akciójának népes nézőközönsége akadt, akik tapsolva fejezték ki véleményüket a szoborcsomagolással kapcsolatban. Mivel a közel öt méter magas szobor tetejéig a résztvevők nem értek fel, egy a közelben lakó idős hölgy ajánlotta fel a saját létráját a fiataloknak, akiknek így sikerült teljesen becsomagolniuk az egri Lenin-szobrot. A csomagolásra felírták: Irány Moszkva! (Figeczki István egri történelemtanárral készült interjú – www.emlekpontok.hu). A szobrot természetesen az MDF akciója keretében 1990-ben is becsomagolták, majd májusban a népkerti szovjet katonaszoborral (ma a Szmrecsányi Lajos Érsekkert szökőkútja áll a helyén) együtt eltávolították a közterületről.

A Lenin-szobrok nem úszták meg az 1990-es évet a becsomagolással, jelentős részüket még ebben az évben nem sokkal az első szabad választásokat követően elbontották és elszállították a közterületekről. Az egykori önkényuralmi jelképek helyét olyan szimbolikus terekké sikerült átalakítani, amelyek a magyar nemzeti, vallási és szellemi hagyományokra épülnek.

Balogh Gábor