Habár a film 1983-ban játszódik, de teljes mértékben Orwell 1984-ének a hangulatát tükrözi. Kilátástalanság, sivár világ és szürkeség köszön vissza a filmvászonról. A főhős Frank Róbert egy underground zenekar frontembere, aki dalszövegein keresztül tiltakozik a diktatúra ellen. Véleményét bátran és nyíltan felvállalja, habár tudja, hogy ezzel nagyot kockáztat. Az egyik koncertjüket követően, amelyet a rendőrség szétvert, begyűjtik a zenekar tagjait. Frank csak úgy kerüli el a börtönt, hogy orvos barátnője bejuttatja egy pszichiátria nyitott osztályára. Az államrendőrség azonban a pszichiátriára való bevonulását követően sem feledkezett meg a főhősről, akit arra próbálnak rávenni szép szóval és erőszakkal egyaránt, hogy írjon új dalszövegeket és, ahogy az egyik vezető belügyi funkcionárius mondja Franknak: „ne lázítsa a fiatalokat”. A pszichiátrián egy teljesen új világot ismer meg Frank, ahol hamarosan elmosódnak a választóvonalak betegek és egészségesek között. A pszichiátria a Frankhoz hasonló „beköltözők” esetében azonban teljesen más funkciót töltött be, mint ahogy azt ők várták. A kommunista diktatúrákban jellemző módon a politikai ellenzék elnyomása egyik eszközeként tekintettek a pszichiátriákra. A modellt a Szovjetunió szolgáltatta, ahol Brezsnyev regnálása alatt, Andropov a KGB főnöke valamennyi „másként gondolkodót” elmebetegnek nyilvánítatott és pszichiátriai kezelésre utalt, ahol a szó szoros értelmében kínozták őket. Hasonló módszerek alkalmazásától más kommunista diktatúrákban sem idegenkedtek a rendszer működtetői.

Frank kórlapját a kommunista államrendőrség akármelyik aluliskolázott tagja is megírhatta volna, ehhez nem kellett orvosi végzettség. Fő tüneteiként a javíthatatlan igazságkeresést és a túlzott igazságérzetet határozták meg. Innentől kezdve egyenes út vezetett a kórház zárt osztályára, amelynek feladata a személyiség teljes eltörlése volt. Frankra nem csupán a dalszövegei átírását akarták rákényszeríteni, ez a diktatúrának nem volt elég. A fiatal fiú személyiségét is el akarták törölni, hogy ő is beálljon a sorba, egy legyen a „homo sovieticusok” – vagy éppen „homo kádáricusok” – közül. A film végén a főhős – habár addig sem sokat beszélt a filmben – megnémul. Nincs katarzis, Frank eltörlését a diktatúra sikeresen végrehajtotta.

A vetítést megelőző beszélgetés keretében Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója rávilágított, hogy a film nagyon sok hasonlóságot mutat az Orwell 1984-éből készült filmmel, de van egy nagyon fontos különbség. Az 1984 végén a főhős Winston, akit hasonló módszerekkel kínoznak, mint Frankot, elkezdi szeretni a Nagy Testvért, ráadásul a film vége is egy tágas és világos réten fejeződik be. Ezzel szemben az Eltörölni Frankot című filmben marad ugyanaz a sötétség, sivárság és kilátástalanság, amely az egész cselekményt jellemezte. Természetesen szóba került a film 1984-el való párhuzama, amire a film egyik jelenetében maga a főhős utalt. Amikor a pszichiáter megkérdezi tőle, hogy milyen évet írunk, Frank 1984-et mond, holott a cselekmény 1983-ban játszódik.

Fabricius Gábor elmondta, hogy a korábbi dokumentarista stílusban készült filmekkel szemben a diktatúra egy másik, el nem beszélt oldalát szerette volna bemutatni a filmjével. A rendező szerint a kutatómunka rendkívül nehéz volt, mivel dokumentumot a pszichiátriai kezelésekre vonatkozóan szinte egyáltalán nem lehet találni. Ezek sorsa ismeretlen, nagy valószínűséggel a rendszerváltoztatás idején bedarálták őket, már ha egyáltalán volt írásos nyoma a másként gondolkodók pszichiátriai kényszerkezelésének. A beszélgetés végén Békés Márton a teljesség igénye nélkül felsorolta, hogy milyen rangos külföldi elismerésekben részesült Fabricius Gábor filmje.

Az Eltörölni Frankot a magyarországi kommunista diktatúra egy máig fel nem dolgozott oldalát mutatja be. A pszichiátriai kényszerkezelések bevett eszközei voltak a kommunista belügyi szolgálatoknak. Mivel nem akartak közvetlenül mártírokat csinálni politikai ellenfeleikből, sok esetben egyszerűbb volt elmebetegnek nyilvánítani őket és bezárni valamelyik pszichiátriai intézet zárt osztályára, ezzel kivonva őket a forgalomból. A mai napig nem tudjuk, hogy Magyarországon hány ember vált a pszichiátriai kényszerkezelések alanyává, áldozatává. Fabricius Gábor filmje az első művészi kísérlete a kérdés feldolgozásának.

Balogh Gábor