1988. május 27-én délután több mint 2000 békés tüntető tiltakozott az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövetségének épülete előtt a Bős-nagymarosi vízlépcső felépítése ellen. Nem ok nélkül vonultak a tüntetők a diplomáciai testület épületéhez a Benczúr utcába. 1985-ben az államcsőd szélén egyensúlyozó diktatúra vezetői úgy döntöttek, a vízlépcsőt egy osztrák céggel építtetik fel, újabb hitelért cserébe, amelyet villamosáramban kellett volna megfizetni az ügyletre garanciát vállaló osztrák államnak. A szerződés szerint az elkészült vízerőmű egészen 2016-ig látta volna el villamosárammal Ausztriát.
A tüntetésnek különleges aktualitást biztosított, hogy az osztrák külügyminiszter Alois Mock, éppen Magyarországon tartózkodott. A szomszédos ország vezető külpolitikusa tárgyalásokat folytatott személyesen Kádár Jánossal, valamint a pártvezetés és a Minisztertanács tagjaival is. Az MTI által kiadott közleményben csak a közös rendezésű 1995-ös világkiállításról ejtettek szót, a dunai nagyberuházásról egyetlen gondolatot sem olvashatunk. A hivatalos tájékoztató anyagok csak rébuszokban fogalmaztak. Így például a Magyar Hírlap május 27-i számában arról ír: „Alois Mock és Várkonyi Péter külügyminisztériumi tárgyalásainak egyik hangsúlyos témája volt a gazdasági kapcsolatok erősítése a két ország között. Ezt hatékonyan szolgálja majd a beruházások elősegítéséről és védelméről szóló egyezmény is, amelyet csütörtökön a Pénzügyminisztériumban Alois Mock osztrák külügyminiszter és Villányi Miklós pénzügyminiszter írt alá”. Azt hogy milyen „közös beruházásokat” kell megvédeni nem igen szükséges magyarázni. Ekkor már a pártvezetés tisztában volt azzal, hogy a magyar társadalom döntő többsége nem a vízlépcső oldalán áll. Így már nem csupán azzal kellett szembenézniük, hogy a beruházás még jobban növeli, a már amúgy is elszállt államadósságot, de a tiltakozások is folyamatossá váltak az építkezés leállítását követelve.
A demonstrációt a Duna kör és a Bajcsy Zsilinszky Baráti Társaság szervezte. A meghívó a Vörösmarty térre hívta a tiltakozókat. A gyülekezőt követően a program az osztrák nagykövetség épülete elé vonulással folytatódott. Nem csupán az osztrák külügyminiszter Magyarországon való tartózkodása adott különleges jelentőséget a tüntetésnek, hanem az is, hogy alig néhány napja zárult le az MSZMP országos pártértekezlete, ahol a moszkvai kívánalmaknak megfelelően Kádár Jánost megbuktatták, s a helyére Grósz Károlyt választották főtitkárnak. A diktátor mellett még jó néhány a Kádár-rezsimet jelképező politikus karrierje véget ért 1988 májusában.
Közben a szervezők minden lehetséges eszközzel megkezdték a 27-én délután 16 órára meghirdetett demonstráció előkészítését. Illegálisan nyomtatott szórólapok, falfirkák és a szóbeszéd segítségével terjesztették a demonstráció hírét. A belső elhárítás természetesen szorosan nyomon követte az eseményeket. A szervezők nem bízták a véletlenre. Előre, személyesen értesítették az osztrák követséget, hogy 27-én tüntetni fognak az épület előtt a beruházás ellen. A követség egyik diplomatája jelezte, hogy fogadni fogják a tüntetők egy delegációját és átveszik tőlük az osztrák kormányzatnak írott petíciójukat. A demonstrálók kapcsolatot kerestek a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériummal is, amelynek képviselője egy egyeztetetésen jelezte, hogy ugyan nem értenek egyet a felvonulás céljaival, de tudomása szerint a rendőrség csak konkrét rendbontás esetén fog beavatkozni az eseménybe.
1988. május 27-én több mint kétezren gyülekeztek a Vörösmarty téren. A menet ezt követően az osztrák követség elé vonult, ahol az egyik tiltakozó felolvasta az előre megírt petíciót, amelyet aztán egy négyfős delegáció, átadott a követségi titkárnak, aki szavához híven fogadta őket. A tüntetés a Himnusz eléneklésével zárult, ezt követően a tömeg békésen feloszlott.
A másnapi újságok természetesen egyetlen szót sem közöltek a petíció szövegéből, ahogy a tiltakozást is csak „felvonulásként” értékelték, arról nem tudósítottak. Mindössze egy rövid két mondatos közleményben adtak hírt az eseményről.
Balogh Gábor
Borítókép: Fortepan / Hegedűs Judit