A diktatúra évtizedei alatt nem csak a nemzeti ünnepnapokat értelmezték át a kommunista hatóságok, de vallásüldöző politikájuk központi elemeként harcot hirdettek az egyházi ünnepek ellen is. Ez sokkal nehezebb feladatnak minősült, mint az állami ünnepnapok átszervezése, hiszen az egyházi ünnepek meghitt, bensőséges események voltak, különösen a karácsony, amivel a párthatóságoknak alaposan meg is gyűlt a gondja. Minden eszközzel arra törekedtek, hogy deszakralizálják az ünnepet és teljesen új tartalmat adjanak az év legjobban várt eseményének. 

1991 decemberében két terrorcselekmény is megrázta a magyar közvéleményét. December 20-án egy ismeretlen örmény származású terrorista követett el sikertelen merényletet a budapesti török nagykövet ellen. Három nappal később, december 23-án pedig a Szovjetunióból Magyarországon keresztül Izraelbe távozó kivándorló zsidó utasok egyik autóbuszát próbálták felrobbantani a ferihegyi repülőtérre vezető úton. A két merényletnek nem volt köze egymáshoz és szerencsére egyik sem járt sikerrel. Ugyanakkor a két eset rávilágított arra, hogy míg 1989 előtt a diktatúra támogatta a nemzetközi terrorizmust – lásd Carlos, a sakál magyarországi bújtatását – a rendszerváltoztatás után új időszámítás kezdődött, ami nem a terroristák támogatásáról, hanem a terrorizmus üldözéséről szólt, egy teljesen új nemzetközi környezetben.

Magyarország 1945 utáni történelmének talán legmeghatározóbb személyisége volt Kádár János, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően került az ország élére, s hatalmát a rendszerváltoztatás kezdetéig megőrizte. Regnálása a szabadságharc leverését követő súlyos megtorlással kezdődött, amit a később gulyáskommunizmusnak nevezett periódus váltott fel. A pártvezető végig a helyén maradt, onnan csak az 1988. májusi országos pártértekezlet mozdította el, amelyen leváltották főtitkári pozíciójából, s helyette a tényleges hatalommal nem rendelkező pártelnöki tisztségbe helyezték. 

1988. október 3-án este 6 órakor rendhagyó tüntetésre került sor Debrecenben. Az MDF helyi szervezete, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével (TDDSZ) és más egyesületekkel demonstrációt szervezett a bős–nagymarosi vízlépcső felépítése elleni tiltakozásul. Az erőmű megépítésével nem „csak” a környezetvédelmi károkozás és a tájrombolás okán nem értettek egyet a debreceniek, de a beruházásnak mindemellett volt egy a várost negatív értelemben befolyásoló hozadéka is. 

1981. december 13-án léptette életbe Wojciech Jaruzelski tábornok, a Lengyel Egyesült Munkáspárt főtitkára a szükségállapotot. Az intézkedés célja a kommunista hatalom számára veszélyessé vált Szolidaritás szakszervezet felszámolása volt. Írásunkban a „Szolidaritás anyjára”, Anna Walentynowicz asszonyra emlékezünk.